„35 év nagyon nagy idő, 35 éve csináljuk. Az gyakorlatilag egy emberöltő. Közben ugye nagy családom lett, öt gyermekem van, négy lány és egy fiú, ugyanattól a csodálatos feleségtől, és nem tudok olyan lenni, mint 30 évesen. 30 évesen olyan voltam, mint a rugó. Mindent megoldottam. Most is, de már egy kicsit fáraszt” – mondta a Blikknek Cserpes István, aki augusztusban adta el a híres Cserpes Sajtműhelyt.
https://hvg.hu/360/20260819_cserpes-sajtmuhely-a-nevado-megvalt-cegetol
„Az a meggyőződésem, jó termék mindig kell, de valahogyan néha vannak olyan kérdések, amikre nem biztos, hogy jól reagálok, és már öt éve tart ez a folyamat nálam. Az elején, a Covidnál annyira el voltam keseredve, hogy akár az ördögnek is eladtam volna, de aztán egyre jobb kérőim lettek” – mesélte Cserpes, akinek eleinte két konkrét vevője volt: egy keletről, illetve egy magyar érdeklődő, ám a befutó a harmadik ajánlat lett.
„Ők Mosonmagyaróvárról érdeklődtek, tehát a szomszédunkból. Úgy gondolom, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna! Egy házaspár, három gyermekük van, akik már szakirányban tanulnak. Őbennük még mindig megvan az, ami bennem esetleg már nem. Egyébként egyfajta egyesülésről beszélünk, hiszen valóban ők az új tulajdonosok, de én is a magaménak érzem ugyanúgy, illetve öt évig még maradok mint tanácsadó” – mondta az ország tejesembere, aki szerint ez egy nagyon jó összeborulás: „Az országban maradt a Cserpes, marad a neve, marad a minőség, hát nekem akkor mi kell még?” – tette fel a költői kérdést.
A sajtműhely eladása után sem fog tétlenkedni Cserpes, a Blikket a saját szőlőbirtokán fogadta. „Hogy mi lesz? Szőlőt kapálok, gondozom a hajtásokat, bújtatom, metszgetem, bort készítek belőle. Nem vagyok borász, szőlősgazda vagyok, de úgy gondolom, hogy a boraink megállják a helyüket mindenhol, majd egyszer ezt is megméretem. Azon kívül szeretnék a feleségemmel lenni sokat, mert azért akinek van legalább egy gyereke, az pontosan tudja, hogy mit jelent öt gyerek. Ő most az első, vissza kell hogy térjünk a városba, Budapestre, van egy csodálatos lakásunk a Gellérthegyen, és megyünk a világban mindenhova, mert most neki vissza kell adnom azt, ami a gyereknevelés és a kisvárosi lét okán kimaradt az életéből” – részletezte a terveit Cserpes István.
https://hvg.hu/kkv/20260924_cserpes-eladas-profood-domokos