Varga Szabolcs
Varga Szabolcs

Mindössze a rezsit kell fizetniük azoknak a vállalkozóknak, akik a Nyitva! Fesztivál idejére beköltöznek egy üresen álló üzletbe, majd ha jók a tapasztalatok, akkor akár hosszútávra is berendezkedhetnek, így újra életet lehelve a város kihalt üzleteibe. Van, akinek nagyon bejött a projekt, és az ingatlantulajdonosok is jól jöttek ki az egészből. Utánajártunk, hogy a program tavalyi résztvevői még mindig nyitva tartanak-e, vagy csak ideiglenes megoldást kínál a kezdeményezés.

Budapest utcáin járva jó eséllyel ütközhetünk üres kirakatokba, kihalt boltokba, sőt, vannak egészen lehangoló szakaszok, ahol szinte az összes üzlet kong az ürességtől. Ilyen az egykor sikknek számító Rákóczi út is, ahol korábban a vásárlók tömege hagyta ott pénzét, mára azonban kis túlzással nem hogy üzletek, még gyalogos is elvétve téved a leginkább egy autópálya bevezető szakaszára emlékeztető útra, főként annak Keleti pályaudvar és Blaha Lujza tér közötti részére. A Huszár utcai saroktól - az Astoria felé haladva - a következő sarokig szinte az összes üzlet bezárt, már az igaz piaci rést betöltő Kislábú nők cipőboltja is elköltözött az utcából.

©

A jelenség azonban nem csak a Rákóczi utat sújtja, a Nagykörúttól kezdve a belvárosi utcákig bárhol bele lehet futni az elhagyott ingatlanokba. A probléma már az önkormányzati döntéshozókat is elérte, akik hajlandóak voltak együttműködni a KÉK - Kortárs Építészeti Központ Alapítvánnyal, hogy a tulajdonukban lévő ingatlanokat egy online elérhető adatbázisba gyűjtsék össze, illetve kreatív plakátokkal takarják el az ordítóan üres kirakatokat.

A Rögtön jövök néven futó projektnél azonban a BME-s hallgatók által létrehozott alapítványnál egy talán még hasznosabb projekttel rukkoltak elő, a Nyitva! Kiadó Üzletek Fesztiváljával, ami már nemcsak a városképen, de az üzlethelyiséget kereső vállalkozókon is segít, megpróbálva hosszú távú megoldást találni a problémára. A tavalyi tapasztalatok után a vállakozások és az ingatlantulajdonosok újra pályázhatnak a jövőre április 1. és május 1. között magtartandó eseményre.

Sok önkormányzat mottója mintha az lenne: amit nem csinálunk, abból nem lehet baj

A Kockacsokinak is Lakatlan segített
Az autista alkalmazottakat foglalkoztató Kockacsoki csokoládé manufaktúra - amelynek indulásáról és a terveiről itt írtunk - is a Lakatlan program keretében talált otthonra. „Kifejezetten önkormányzati bérleményt kerestünk, mert bár az eljárás sokkal bürokratikusabb, mintha egy magánszeméllyel szerződnénk, mivel az önkormányzatok is hosszú távú megoldást keresnek, sokkal biztosabb is, és nem kell attól félnünk, hogy egyik napról a másikre kitesznek minket” – mondja Dénesné Spitzer Éva, az egyik tulajdonos. Ráadásul a Kockacsoki kedvezményesen bérli az ingatlant tekintettel szociális tevékenységére. „Mi tárgyaltunk az önkormányzattal, de sokat segített, hogy benne voltunk a Lakatlan programban, nem valószínű, hogy ilyen együttműködően kezeltek volna minket, ha csak az utcáról jövünk be” – teszi hozzá Dénesné.

Az üresen álló üzlethelyiségek közül sok önkormányzati tulajdonban van, ahol - a jelek szerint legalábbis - a legtöbb esetben nem olyan nagy a tenni akarás ez ügyben. Az önkormányzatoknak ugyanis rendeletet kéne módosítaniuk ahhoz, hogy például egy üzlethelyiség rövidtávra is kiadható legyen. „Önkormányzati ingatlan bérlése nem egy leányálom, a bürokrácia útvesztőjén kell átrágnia magát annak, aki bérleményhez akar jutni” – mondja Oravecz Júlia a Nyitva! életre hívója és szervezője, aki korábban a Lakatlan projektet is vezette, amely sok szempontból a fesztivál elődjének tekinthető. Azonban míg a Lakatlan esetében non-profit társadalmi vállalkozásokat segítettek használaton kívüli önkormányzati ingatlanokhoz, addig a mostani fesztivál esetében mások előtt is kinyitották a kapukat.

Oravecz ugyanakkor hozzáteszi, hogy nem minden kerület ilyen nehézkes, például a IV. kerületnél kifejezetten jó az ingatlanmenedzsment-stratégia: tavaly körülbelül 1200 helyiségük közül mindössze 40 üres volt. Egy-két év után ugyanis jelentős kedvezményeket adnak a bérlőknek, akár 300-600 forint/négyzetméter áron is hozzájuthatnak egy üzlethez, majd egy év után az árakat visszaemelik. (A legtöbb helyen azonban szükség lenne a rendeletmódosításra, amire nemzetközi példák vannak, hogy járható út: Varsóban például meglépték, hogy az önkormányzatok közel 700 kevésbé orientált helyen található, B, C kategóriás üzletet elérhetővé tették a vállalkozók számára, akik 3 hónapra ingyen használatba vehetik ezeket.)

©

A kezdeményezés lényege, hogy ezúttal már nemcsak az önkormányzati, de a bármely egyéb üresen álló üzletek tulajdonosait összehozzák a helyiséget kereső vállalkozókkal. Azonban a fesztivál nemcsak a kerítést vállalja, de olyan feltételeket szab a programban résztvevőknek, amely elősegítheti, hogy az üresen tátongó helyiségek élettel teljenek meg. A legfontosabb, hogy a fesztivál hónapja alatt az alkalmi bérlőknek nem kell bérleti díjat fizetniük, a tulajdonosok egy hónapig ingyen biztosítják a terepet hozzá, hogy a vállalkozók kipróbálják magukat, mindössze a rezsidíjat kell átvállalniuk. Majd ha jól megy a bolt, hosszútávra is beköltözhetnek, ha sikerül mindkét fél számára kedvező feltételekben megegyezniük.

Nem kell egyből több havi bérleti díjat letenni az asztalra

A Naspolya Nassolda például a tavalyi fesztivál óta rendületlenül várja a nyers finomságokból nassolni vágyókat, sőt, már a terjeszkedésben gondolkodnak, pedig ha nincs a kezdeményezés, valószínűleg még mindig csak latolgatnák az üzletnyitást – mondta Bárányos Réka, az egyik tulajdonos, aki párjával a fesztivál kiírásának olvasása után döntött úgy, hogy belevág elképzelése megvalósításába. „Egy vállalkozás indítása elég nagy beruházást igényel, főleg ha fizikai megjelenésre is szükség van, például egy ilyen nassolda esetében, ezért hatalmas könnyedség az elején, ha nem azzal kell kezdeni, hogy ki kell fizetni több havi bérleti díjat előre” – mondja Réka.

A nassolda ugyan nem nyitott meg a fesztivál ideje alatt, mert az üzlethelyiségen jelentős átalakításokat végeztek, de így is nagy segítség volt, hogy eközben sem kellett bérleti díjat fizetniük. „Úgy gondoltuk, hogy ha belevágunk, akkor már komolyan csináljuk: aláírtunk öt évre és hozzálátunk az eléggé lelakott üzlet felújításának” – mondja Bárányos Réka, aki utólag úgy látja, hogy az ötlet valószínűleg egyébként is életképes lett volna, de az elhatározáshoz kellett egy lökés. "Több ötletgazda is megnézte a helyiséget, akik közül volt más is, akinek hosszú távú elképzelési voltak, de a nassolda volt szimpatikus számunkra, illetve üzleti megfontolásból is őket tartottuk életképesnek" - mondja a bérbeadó cég vezetője, Chappon Ákos, akinek annyira megtetszett a fesztivál, hogy mentorként csatlakozott a kezdeményezéshez. Az üzlethelyiség előtte egyébként 3-4 éve állt már üresen. "A programba jelentkezőktől nem kérnek üzleti tervet, de  mint vállalkozó, úgy gondolom, erre szükség van, ezért ennek kidolgozásában segítek azoknak, akinek erre igénye van" - mondja Chappon. Ennek hiányosságát a szervezők is belátták, ezért idén már nagy szerepet kap a szervezett mentoráció és felkészítés, amibe a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség szakértőit és a tavalyi résztvevőket is bevonják.

Álmodtatok már raklappal? :) Mert mi igen! Álmunkat aztán a Klapra Design építész-tervezőpárosával, Szeift Zsuzsival és...

Posted by NASPOLYA NASSOLDA on Tuesday, 14 April 2015

A nassolda esete ugyan nem a legjellemzőbb, ugyanis a tavalyi 200 pályázó közül kikerült szerencsések többsége inkább próbajelleggel költözött be egy-egy üzletbe.

Jótékonysági táskától a Halistenig

Kovács Bori, a Cókmók táska megalkotója inkább tesztelni szerette volna, hogy a webáruházi értékesítés mellett érdemes-e egy boltot is fenntartania. Bori táskái szociális célt szolgálnak, ugyanis ha vesznek egyet, akkor egy rászoruló gyermeknek is eljuttat egyet, vagyis a vevő egyből két táskát vesz, ezért is fontos, hogy a termék árát minél alacsonyabban tartsa. Azonban egy üzlet fenntartásával kénytelen lenne emelni az árain, a fesztivál keretében viszont változatlan ár mellett tudta üzletbe tenni termékét és programjait. „Egy alkotóműhellyel és egy design tárgyakat értékesítő vállalkozóval együtt költöztünk be a Gerlóczy kávéház melletti üzletbe, mert nagyjából hasonló célcsoportnak szóltak a termékeink és szolgáltatásaink, így jól kiegészítettük egymást” – mondja Bori. Az üzletet 3-4 hónapig használták új lakói, akiknek sikerült megbeszélniük a bérbeadóval, hogy ez idő alatt csak a rezsit fizetik.

„Nagyszerű lehetőség volt arra, hogy megtapasztaljuk, hogy mivel jár egy üzlethelyiség működtetése, de egyikünk sem tervezett hosszú távra, mert mindhárman dolgoztunk vállalkozásunk mellett, így nehezen tudtuk megoldani, hogy mindig legyen ott valaki, illetve az utca sem volt elég forgalmas, hogy olyan bevételt termeljen a bolt, hogy megérje nyitva tartani” – mondja Bori.

A Halisten stúdió öt frissen végzett, szabadúszó tervezőgrafikusa is csak átmenetileg, másfél-két hónapig lakta a 8. kerületi üzletet, ahol kiállításokat tartottak és egyben dolgoztak is. „Nekünk elsősorban egy irodahelyiségre volt szükségünk, ahol dolgozhatunk, de kapóra jött a fesztivál, mert így egy nyitott műhelyt sikerült nyitnunk, ahol a hetente változó kiállításokat is lehetett látogatni. Ez nemcsak arra volt jó, hogy bemutassuk munkáinkat, de a helyiséget bérbeadó galériának is jó reklám volt, akik rendkívül együttműködőek voltak és abban is benne lettek volna, hogy a fesztivál után úgy maradjunk, hogy a bérleti díjat ledolgozzuk. Azonban az egy hónap alatt kiderült, hogy nagyobb helyre van szükségünk, ahol nyugodtan dolgozhatunk, így továbbálltunk” – mondja a zombie képregényéről elhíresült egyik alkotó, Csepella Olivér.

©

Csepella szerint ugyanakkor a galéria is jól járt, mert a médianyilvánosságnak köszönhetően hetente ketten jöttek be érdeklődni, hogy kivennék az üzletet, és a Halisten távozása után nem sokkal be is költözött egy új bérlő. A számos jelentkező mellett egyébként a kiadó ingatlanokból volt inkább hiány, például az önkormányzatok általánosságban vett passzivitása miatt, de Oravecz reméli, hogy jövőre jóval több üres üzlet tulajdonosa csatlakozik majd, így is elősegítve, hogy minél több zsák megtalálja a foltját.

Végül is megérte az egész cécó? Alighanem

Ha rosszindulatúak lennénk, azt mondhatnánk, hogy a tavalyi 9 üzletbe beköltöző 13 projekt közül mára mindössze a Naspolya Nassoldának sikerült talpon maradnia, de mint az a résztvevők nyilatkozataiból is kiderül, ennél sokkal árnyaltabb a kép: a csak néhány hónapot lehúzó vállalkozások komolyabb elköteleződés és kockázat nélkül szerezhettek értékes tapasztalatokat, a médiavisszhangnak és forgalomnak köszönhetően pedig végül a fesztivál után üresen maradó üzletek is könnyebben találnak hosszú távú bérlőt, így a rendezvényt életre hívó célt is közelebb hozva.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hónapokig nem volt médiaengedélye, de csak most szűnik meg a szombathelyi propagandalap

Hónapokig nem volt médiaengedélye, de csak most szűnik meg a szombathelyi propagandalap

Kilátópont lesz a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban

Kilátópont lesz a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban

Különleges nevű madár a világ leghangosabbja

Különleges nevű madár a világ leghangosabbja

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

A szerb elnök szerint Borkai nagyon rátermett ember, Budapestet pedig nem vesztette el a Fidesz

A szerb elnök szerint Borkai nagyon rátermett ember, Budapestet pedig nem vesztette el a Fidesz

Kvíz: Töltse ki, és kiderül, mennyire ismeri az új autókat

Kvíz: Töltse ki, és kiderül, mennyire ismeri az új autókat