David Pressman reagált Szijjártó Péternek az amerikai elnököt bíráló kijelentéseire
A nagykövet szerint a magyar külügyminiszternek azt kellene így kritizálnia, aki rakétákat lő Ukrajna magyarlakta területeire.
A nagykövet szerint a magyar külügyminiszternek azt kellene így kritizálnia, aki rakétákat lő Ukrajna magyarlakta területeire.
Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek négy büntetőeljárásban kellett védekeznie, miközben a kampánya zajlott. Most, hogy győzött, szövetségi ügyeit ejthetik, és két állami ügye folytatása is erősen kétségessé vált. Bemutatjuk, melyik az a négy ügy – a több mint négyezerből – amelyet az elítélt bűnöző elnök az egész amerikai igazságszolgáltatáson verhet le.
Rachel Zegler nem viselte jól Donald Trump győzelmét, és ennek keresetlen szavakkal hangot is adott az Instagramon.
Az ukrán elnök konstruktívnak nevezte a telefonbeszélgetését a megválasztott elnökkel. Személyesen azonban csak Trump beiktatása után találkozhatnak.
„Okos, kemény, és bizonyította, hogy rendkívül hatékonyan kommunikál” – mondta Trump a 27 éves Karoline Leavittről.
De a Harcosok Klubja és a Gépnarancs is.
Hagyományos gesztus a leköszönő elnököktől, hogy találkoznak utódjukkal a választás után, de Trump ezt a gesztust nem adta meg 2020-ban Bidennek.
A first lady inkább New Yorkban és Floridában töltené majd az idejét a férje következő elnöksége alatt.
Együtt ebédelnek a teraszon, együtt golfozgatnak, és a milliárdos még akkor is ott ül a megválasztott elnök mellett, amikor az a világ vezetőivel tárgyal telefonon.
A 2016-ban alulmaradt Hillary Clinton is megvárta a választás másnapjának délutánját azzal, hogy beszédet tartson.
Bár a feldolgozottság még nem teljes, a küzdelem már eldőlt.
A Kreml szóvivője szerint azért, mert az Egyesült Államok barátságtalan Oroszországgal.
A billegő államok közül behúzta Észak-Karolinát, Georgiát, Wisconsint és Pennsylvaniát is.
A külügyi szóvivő a Bibliából idézett, Medvegyev pedig elárulta, hogy Trump mely tulajdonsága hasznos számukra.
A humorista előzékenyen emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy „szart se tudunk” arról, ami jön.
A volt és leendő elnök emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy a választók „példa nélküli és erős mandátumot” adtak neki.
Sarah McBride a delaware-i szavazóknak köszönhetően jutott be a képviselőházba. 2011-ben, 21 évesen coling outolt transz nőként.
Elképesztően szorosan alakul az amerikai elnökválasztás, a billegő államok közül eddig egyedül Észak-Karolinában dőlt el a verseny Donald Trump javára. A demokrata kampánystáb a michigani, wisconsini és pennsylvaniai eredménybe kapaszkodhat, de az eredményhirdetésre még várni kell.
Az amerikai elnökválasztást az a jelölt nyeri meg, aki legalább 270 vagy több elektori szavazatot be tud gyűjteni. Ez pedig a billegő államokon fog múlni.
Döntöttek az Amerikai Egyesült Államok polgárai, Donald Trumpnak adtak újabb négy évre mandátumot. A republikánus jelölt előnye végig meggyőző volt, Orbán Viktor gyorsan igyekezett gratulálni neki. Közvetítésünkben percről percre követjük a fejleményeket.