Négy embert megölt egy lavina Tirolban
Az áldozatokat még nem tudták azonosítani, nem tudni vannak-e köztük külföldiek.
Az áldozatokat még nem tudták azonosítani, nem tudni vannak-e köztük külföldiek.
A gyerek 32 métert zuhanhatott.
A baleset több villamos forgalmát is érinti.
Lángba borult egy negyven négyzetméteres, kétszobás családi ház, a balesetnek egy halálos áldozata van.
A vasutas a vihar nyomán megrongálódott felsővezetékek helyreállítása során veszítette életét.
A férfi belehalt égési sérüléseibe.
Vaddisznóhajtás közben ragadott el egy 27 éves férfit a medve Énlaka és Etéd között, a romániai Peszente-tetőn szombat délután.
A síbalesetben érintett másik férfinak nem esett baja.
A bicskei szakaszon ütközött össze két teherautó.
Télen átlagosan óránként gyullad ki egy lakás Magyarországon.
A jármű ugyan letakarította az egyik oldalt a közlekedőknek, de a másikon életveszélyt teremtett.
A baleset a Vác, illetve Vácrátót és a Nyugati pályaudvar közötti vasúti forgalmat érinti.
Amíg a helyreállítási munkák tartanak, a Határ út és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok viszik az utasokat.
Ráhajtott a sínekre és rendesen összetörte az autóját a sofőr, egyelőre nem tudni miért.
Arnold Schwarzenegger színész és volt kaliforniai kormányzó péntek este Los Angelesben több autóval karambolozott. Képviselője a People magazinnak azt mondta, hogy nem sérült meg.
Rövid volt az üldözése, de a szabályszegési listája így is hosszú lett.
A kameruni Paul Biya-stadion egyik bejáratánál pánikba estek az emberek, nyolcan meghaltak a tömegben. Az információk szerint gyerekek is vannak az áldozatok között.
Összeütközött két szerelvény, szerelni kell a pályán.