Ütközött, majd felborult egy autó a XIII. kerületben
A baleset a villamossínek közelében történt, a mentőket is ki kellett hívni.
A baleset a villamossínek közelében történt, a mentőket is ki kellett hívni.
Életveszélyesen megsérült az autó vezetője.
Nyolcvan embernek kellett elhagynia az otthonát a füst és a mérgező gázok miatt.
Halálra gázolt egy embert szombat délután Érd alsó előtt egy Tárnokra tartó vonat - közölte a Mávinform a Facebookon.
Azt ellenőrizték a rendőrök, mennyire figyelnek oda az autósok a gyalogosokra. És fordítva.
Néha úgy tűnik, vannak csodák.
A rendőrök lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát a 89-es kilométerszelvénynél.
A három hetes kisfiú édesanyja életveszélyes állapotban került kórházba.
A balesetben az anya és a két gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett.
A 72 éves férfit Székesfehérvárnál gázolta el egy teherautó.
Reggelre sikerült csak eloltani a tüzet, de a szeméttelep még ekkor is füstölt és izzott nagyjából 1500 négyzetméteren.
A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a Podmaniczky utcát.
A pickup hátsó ablakát is átütötte a betondarab. A kocsiban ülők kisebb sérüléseket szenvedtek.
Egy 70 éves férfi vesztette életét.
Két kamionos nézeteltérése állhatott az életveszélyes manőverek hátterében.