Sokkal több villanyautó van a Hollandiában kigyulladt teherhajón, mint azt először jelentették
Vadonatúj Mercedesek, BMW-k is vannak a fedélzeten, de a rakomány pontos összetételét még nem hozták nyilvánosságra.
Vadonatúj Mercedesek, BMW-k is vannak a fedélzeten, de a rakomány pontos összetételét még nem hozták nyilvánosságra.
Az autóban utazó 19 éves nőt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.
Öt gyerek sérült meg fél nap alatt autóbalesetekben.
A tragédia idején a fény- és félsorompó is tilos jelzést mutatott.
Egy autó átszakította a szalagkorlátot, és eltalált két másikat.
A CATL szerint emberi mulasztás nem történt, viszont soron kívül felül fogják vizsgálni az összes cölöpöző gépet.
A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint már a kisiskolások is energiaitalokat isznak.
Mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani a legsúlyosabb sérülteket.
Az ütköző autóban a sofőr és az utas nem használta a biztonsági övet.
Az autósokra nézve nem éppen kedvezően változott az ilyen esetekre vonatkozó rendelet.
Családi ház gyulladt ki, egy középkorú férfi vesztette életét.
A kocsi külföldi sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott, de később feladta magát. Szondáztatáskor kiderült, hogy alkoholt fogyasztott.
A porviharban több tucatnyi autó karambolozott.
A hajón szállított 25 elektromos autó egyike kaphatott lángra.
Az esetről videó is készült, az orosz hatóságok vizsgálódnak.
Az autó sofőrje nem vette észre a szirénázva érkező mentőst és elé kanyarodott.
Biciklis ütközött motorossal, mindketten meghaltak.
Egy éve leszakadt egy ház tetőszerkezete a Jókai utcában, az épp arra sétáló balettművész, Tóth Nikolett súlyosan megsérült. Most szólalt meg először, nem számolt be jó hírekről.
Egy daru kigyulladt, majd a járdára zuhant Manhattan nyugati részén. Kilenc járókelő és két tűzoltó megsérült, amikor a törmelék lezúdult.
Egy civil rendőrautót előzött ki, mielőtt végigvágtatott a hídon.