Fentaniltúladagolásban halt meg egy egyéves kisfiú New Yorkban, mert az óvodában drogbizniszt bonyolítottak
Nicholas Dominici halálát az okozta, hogy valakik a bölcsődei matraca alá rejtették az erős érzéstelenítőt és a kisfiú belélegezhette azt.
Nicholas Dominici halálát az okozta, hogy valakik a bölcsődei matraca alá rejtették az erős érzéstelenítőt és a kisfiú belélegezhette azt.
Lett volna még mit csiszolnia csalási technikáján annak a kaposvári férfinak, aki magát ellenőrnek kiadva próbált ingyen fogyasztani a helyi kocsmákban. Nem csak a gyengécske színészi játéka gördített akadályt állellenőri karrierjének felívelése előtt, hanem az is, hogy felismerték az egyik helyen, ahol korábban törzsvendég volt.
A Bors azt írja, a gyanúsítottak a Marketplace-en árulták az értékes edényeket. Így buktak le.
A kreativitás ezúttal nem jött be.
Szeptember 7-én történt szeméremsértés elkövetőjét keresi a rendőrség.
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy volt polgármesterrel és élettársával szemben, akik közel 42 millió forintot sikkasztottak el az önkormányzattól.
Állítása szerint a fenyegetéssel csak a magyar hatóságokat tesztelte.
A kutyák tulajdonosa hat évvel ezelőtt kezdett pitbull kutyákkal foglalkozni, mert – állítása szerint – szereti ezt a fajtát.
Döcher György (képünkön) különösen keménykezű maffiózó volt a 90-es években. A rendőrség szerint saját egykori bűntársa végeztette ki egy szlovákiai bérgyilkossal 1999-ben, akkor, amikor ugyan börtönbüntetését töltötte, de mégis épp a saját tulajdonában lévő presszóban tartózkodott.
Az ügyészség szerint az elmúlt években egyre több bántalmazás éri a pedagógusokat, az elkövetők pedig súlyos büntetésekre számíthatnak.
A brit komikust négy nő szexuális bántalmazásával vádolják.
Szexuális zaklatási és bántalmazási ügyei mellett egy bizarr eset miatt is bíróság elé kellett állnia az énekesnek, akit el is ítéltek gusztustalan tette miatt.
A nyolcvanhat ember közül negyven gyermek.
A vádak szerint B. Béla 13 lakást bérelt és napi 15-20 ezer forintot szedett be a prostituáltaktól.
Nincs olyan humorista az Egyesült Királyságban, aki ne tudott volna az ügyeiről, mondta róla az egyik pályatársa.
A 17 éves lány azóta biztonságban, egy gyermekvédelmi központba került.
A belvárosban dörrentek el a lövések, de a sértett nem akart együttműködni a rendőrökkel.
A férfi lakásán lőszereket is találtak.
A divattervező bűnügyi felügyeletét az ügyészség szerette volna továbbra is fenntartani, ezzel hozott ellentétes és egyben végleges döntést a bíróság.
Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte a balesetet.