A választékos és lassú beszéde buktatta le a robbantással fenyegetőző férfit
A férfivel már volt dolga a rendőrségnek, innen ismerték fel a hangját, hiába torzította el a telefonban.
A férfivel már volt dolga a rendőrségnek, innen ismerték fel a hangját, hiába torzította el a telefonban.
A férfi még a hét elején bántalmazta az élettársát és zárkózott be a gyerekükkel egy óbudai lakásba.
Az influenszer a közösségi oldalon vette célba a lányokat.
A lengyel férfi egy tanyáról lopta el a biciklit, és itt még nem ért véget a rossz ötleteinek listája.
Több mint 1,2 milliárd forintot csaltak el a költségvetésből annak a számlagyáros bűnszervezetnek a tagjai, amelynek ügyében most fejezte be a nyomozást az adóhatóság.
Több autó is megsérült, ahogy a kövek eltalálták menet közben.
A nő egy telefonbeszélgetésen húzta fel magát, majd visszament a kórterembe és harapott. Felfüggesztett börtönt kaphat.
A vádalkuba Pier Antonio Panzeri a Katar-gate ügyben szintén érintett lányát és feleségét is bevonta. Panzeri beismerte, hogy megvesztegették, és ő is lefizetett másokat.
Az egykori pornóst 12 nemi erőszakkal vádolták meg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elutasította az ügyben tett feljelentést.
A csontokat utána olyan kurzuson használták, amelyet az egyetem egyik vezető orvosának cége szervezett.
A miniszterelnök azzal viccelődött, hogy talán a következő Eb-re is kijut a csapat.
B. B. nemsokkal a letartóztatása előtt még riporttal jelentkezett a köztévé bűnügyi műsorában.
Kiderült, hogy mindketten visszaesők voltak.
A Schadl–Völner-ügyben már megtörtént a vádemelés, a botrány egyik mellékszálában még folyik a nyomozás, legalábbis Hadházy Ákos képviselő azt közölte, hogy az ügyészség még vizsgálja, hogy a végrehajtói kar elnöke miről beszélgethetett „Tónival, Barbarával és Ádámmal”. Később az ügyészség közölte, hogy Hadházy összekevert két ügyet, és ők nem a "Tóni-gate"-ről tájékoztattak, de azt nem mondták, hogy akkor azzal mi van.
A férfi több alkalommal bántalmazta a terhes nőt, akinek így nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott; egyik alkalommal azért is megverte, mert a nő a felszólítása ellenére nem akart külföldre menni, hogy ott prostituáltként dolgozzon.
A Kassa közeli településen a szlovák rendőrség szerint családi tragédia történhetett.
Néhány órán belül elfogták a rendőrök a gyanúsítottat.
Az uniós korrupciós botrányban érintett bűnszövetkezet állítólagos vezetője beleegyezett abba, hogy felfedje, mely országok voltak érintettek, és hogyan működött a hálózat - írja a BBC.