Kemény autós üldözés volt Csepelen kedd reggel – videó
Többen azt hitték, filmforgatás zajlik.
Többen azt hitték, filmforgatás zajlik.
Strómanok vezette kamucégekkel pályázott egy férfi, aki egymilliárdra húzta le a vállalkozásfejlesztési programot. A gyanúsítottra és társaira, akik ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak, a NAV bevetési egysége csapott le. A nyomozók ingatlanokat zároltak, autókat, készpénzt foglaltak le, a rajtaütésről készült felvételeken fegyvernek tűnő tárgyak is előkerülnek a páncélszekrényekből.
A nőt kórházban ápolják, a látását nem tudták megmenteni.
Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki az ügyészség szerint feltört közösségi médiás fiókokkal visszaélve akart kizsarolni pornográf képeket kiskorú lányoktól. Legalább négy kiskorú lányt és egy felnőtt nőt is megzsarolt, volt, akitől pénzt követelt. Egy lány küldött is neki pornográf képet.
A majdnem 1,8 millió forintot a nő inkább magára költötte.
A férfit véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, ahol 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezheti.
A vádlott tette elkövetésekor is gondokság alatt állt.
Polt Péter legfőbb ügyész Vadai Ágnes ellenzéki képviselő kérdésére válaszolt.
Rendőrök fogtak el egy 65 éves szekszárdi férfit, mert azzal fenyegetett gyerekeket, hogy lelövi őket.
Az autóval a férfi sikerrel járt, a gyógyszertár nem égett ki.
A gyanúsított hét éven keresztül bántalmazott szexuálisan két, 12 év alatti lányt a rokonságából.
A nő megrángatta az ápolónőt, a háziorvos végül ellátta.
A négytagú csoport többektől csalt ki pénzt és értékeket.
A kár mértéke közel négymillió forint a rendőrség szerint.
A 18 éves nő túlélte a zuhanást, de súlyosan megsérült.
Az egyik gyanúsított sütőpornak hazudta a kábítószert, társa a vécén próbálta lehúzni a marihuánát.
Kikértük a rendőrségtől azokat az adatokat, amelyek alapján kideríthető, az ország mely pontjain folyt tavaly a legtöbb olyan speciális eljárás, amikor az elkövető villámgyorsan a bíróságon találta magát. A rekorder Bács-Kiskun megye lett, ami betudható lenne annak, hogy arrafelé sok az embercsempészes ügy, csakhogy a Romániával és Szerbiával is határos Csongrád, vagy az Ukrajnával és Romániával határos Szabolcsban sem túl magas ez a szám. A balatoni városok is eltérő képet mutatnak, ahogy a főváros is, ahol a belváros viszi a prímet.
Három férfit mondott ki bűnösnek az ügyben első fokon a bíróság, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
A rendőrség gyanúja szerint egy 19 éves férfi próbált megerőszakolni egy munkából hazafelé tartó fiatal nőt Szigetszentmiklóson. A férfinál megtalálták a nő mobilját.
Egy nő, miután összeveszett a párjával iszogatni kezdett a barátnőjével, majd az a nagy ötletük támadt, hogy vigyék el a férfi kocsiját.