Megfulladt egy beteg, pedig szóltak az orvosnak, hogy nem kaphat darabos ételt
Az ápolóra és az orvosra is pénzbüntetést kért az ügyészség.
Az ápolóra és az orvosra is pénzbüntetést kért az ügyészség.
Velkey György szerint ők megtalálják a megfelelő hangot a kormánnyal.
A túlsúly és az elhízás nagyon sok betegséget okoz, a távolmaradás a munkából és az érintettek gyógyítása, kezelése gigantikus összegbe kerül. HVG-Ténytár.
A gyógyszerből hónapok óta alig érkezik Magyarországra, a probléma 16 másik országot is érint. A készítményből április 21-e után várható újabb szállítmány.
Az államtitkár szerint a rendszer indulása óta több mint 22 ezer ember kapott segítséget, akik közül csupán 32-en voltak, akik „valóban gyorsabb segítségre, gyorsabb ellátásra szorultak”.
Sátoraljaújhelyről nemcsak az orvosokat, még a beteghordókat is Miskolcra viszik, amióta a vármegyei intézmény irányít.
Vármegyei meddőségi szakambulanciákkal, központi adatszolgáltatással és a képzések felülvizsgálatával tennék biztonságosabbá, elérhetőbbé és hatékonyabbá a meddőségi kezeléseket Magyarországon. A Humánreprodukciós Igazgatóság nemrég megjelent koncepciója indokoltnak tartaná a petesejtdonáció bevezetését is, a 43 év feletti nőknél ugyanis már szinte esélytelen a lombik. Jöhet az államilag finanszírozott spermabank is.
20 év munkaviszony felett 260 ezer forinttal emelkedhet az ápolók bére.
A szakrendelők többféleképpen kezelik a helyzetet, lesz olyan intézmény, ahonnan nem fogadnak területen kívüli pácienst.
A születési statisztikából egyértelműen leolvasható a szabad orvosválasztás eltörlésének hatása: aki teheti, a magánellátást választja.
Hónapokig hiába kértek segítséget a cigándi szakrendelő megmentéséhez, de amikor nyilvános megmozdulás lett a dologból, derült égből villámcsapásként jött a kormányzati „megoldás”, azaz az államosítás is.
Magyarországon jelenleg nagyjából 40 ezer ember vár valamilyen műtéti beavatkozásra az állami egészségügyben.
A koronavírus ellen kifejlesztett mRNS-vakcinák hihetetlen mértékben felgyorsították az eddig gyógyíthatatlan betegségek ellenszerének kutatását; a Moderna vezetője szerint akár öt éven belül vakcina készülhet rák ellen is.
A pápa tolószékben érkezett az eseményre, köhögött, de szavaiban az olasz sajtó beszámolója szerint a régi.
Jogszerűtlenül fenyegeti a kormányhivatal pénzbírsággal és a működési engedélyük bevonásával a háziorvosokat. Takács Péter államtitkár hiába hivatkozik az ügyeleti munkáról szóló jogszabályra, a Magyar Orvosok Szakszervezetének jogász végzettségű alelnöke szerint jogi ellentmondás áll fenn.
A nők fájdalmát könnyű nem figyelembe venni, legfeljebb pszichoszomatikus eredetűnek bélyegezni – mondja Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász, aki Magunkról – Tabuk nélkül a női testről című könyvében próbálja eloszlatni a tévhiteket.
Főleg az idősek, az egyedülállóak és az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében gyakori a probléma, hogy túl későn, vagy egyáltalán nem veszik észre a daganatot.
33 ezer orvos döntött úgy, hogy önkéntesen MOK-tag marad, de Takács Péter nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget. Az államtitkár jelezte, ezután is fognak érdemben konzultálni az orvoskamarával.
A dialízisközpontok közel felét működtető céget kebelez be a gyorsan terjeszkedő egészségügyi magáncég.
Takács Péter államtitkár egy konferencián bejelentette, hogy új protokollt dolgoztak ki a betegség kezelésére. Beszélt arról is, hogy szerinte miért teljesítenek rosszabbul az állami lombikcentrumok.