Novák Katalin már meg is érkezhetett a Sándor-palotába
Három fekete autó hajtott az épülethez.
Három fekete autó hajtott az épülethez.
A köztársasági elnök feltehetően megszakította katari látogatását és hazatért. A radarkép alapján repülőgépét eldugták a nyilvánosság elől: a repülőtér 1-es terminálján, épületek takarásában állt meg a gép.
Megdőlt a hajnali melegrekord pénteken: Sellyén nem csökkent 11,1 Celsius-fok alá a hőmérséklet - közölte a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján.
Valaki tett egy bejelentést, így ha lesz tüntetés Novák Katalin ellen, akkor az ismét a Sándor-palota előtt lehet.
Azt egyelőre nem tudni, hogy Novák rajta van-e a repülőgépen.
Pénteken tartották az első tüntetést Novák Katalin kegyelmi döntése miatt. Videós összefoglalónk az eseményekről.
A kormánypárti publicista keményen beszólt a köztársasági elnöknek. Olyan keményen, mint még senki az utóbbi napokban a fideszes táborból.
Több vonulás és megemlékezés is várható.
Folytatódik a tragikomédia.
Még képeket is közöltek a tüntetésről, persze nem sokat, de ez is valami. Sőt, a Magyar Nemzet és a hirado.hu is címlapon hozza a tüntetést, nem is rossz helyen.
Ismét konyhában keletkezett tűz követelt halálos áldozatot.
Azt nem gondolnánk, hogy a miniszter Facebook-oldalára like-ot nyomók számát akarnák növelni.
Új riportot készít, ebben azonban az áldozatok újra átélt traumájára szeretné felhívni a figyelmet.
A bíróság jogerős ítéletében kifejtette: a kegyelmezés lényege, hogy egybevágjon a társadalom erkölcsi érzékével. Az is kiderült a perben, hogy néz ki pontosan egy kegyelmi határozat.
Az államtitkár ugyanúgy nem lát rá az államfői kegyelmek részleteire, mint ahogy az igazságügyi miniszteren kívül hivatalosan senki.
A „felé irányuló gyűlöletcunami” miatt távozik Novák Katalin tanácsadói közül az énekes.
A portál úgy tudja, még Balog Zoltánt is bevetették, hogy közvetítsen a Sándor-palota és a miniszterelnök között, azonban sikertelenül. A miniszterelnök szerint Novák Katalin tartozik a nyilvánosságnak.
A civilek szerint Novák döntése a gyermek legfőbb érdekeinek megfelelő eljárás elvét sérti.
Tomán nem fog elmenni a péntek délutáni tüntetésekre, mert nem tartja azokat civil kezdeményezéseknek, politikai kampányokban pedig nem vesz részt.
A projekt eleve többéves késéssel indult meg, annak idején pont kampányidőszakban, és később az is kiderült, hogy az unió pénzén már 2017-ben is 2023-as árakon vásárolt be a rászorulók számára a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.