Csák János a kórházban fotózkodott Vidnyánszky mellett
A Nemzeti Színházban balesetet szenvedő színészek állapotáról tájékozódott a helyszínen.
A Nemzeti Színházban balesetet szenvedő színészek állapotáról tájékozódott a helyszínen.
A két színész már jobban van, de még nem hagyhatták el a kórházat.
A minisztérium azt közölte, hogy Csák majd akkor foglalkozik vele, ha véget érnek a balesettel kapcsolatos vizsgálatok, addig is Vidnyánszky „maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait".
A két szakszervezet december elsejével hirdetett sztrájkot. A főigazgató azt jósolja, hogy „13 éve nem tudnak eredményes sztrájkot összehozni, és ez most is így lesz".
A két színészt ért baleset után jelentette be lemondását.
A Semmelweis Egyetem tájékoztatása szerint Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota stabil, de még nem hagyhatták el a Traumatológiai Klinikát.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota stabil.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó kórházba került, sajtóértesülések szerint meg is kellett őket operálni.
A Játszd újra, Sam! bemutatójának a 40. évfordulója volt az apropó.
A HVG-nek adott interjúban a Nemzet Színésze azt mondta, az SZFE-hez köti a felhőtlen szabadság élménye. Elárulta azt is, hogy önéletrajzi könyvön dolgozik.
A Vígszínház egykori igazgatója, akit rengeteg beosztottja vádolt verbális abúzussal, ezúttal egy táncos showban szerepel.
Az Eperjes Károly vetélytársaként induló Halasi Dániel továbbra sem tudja elfogadni a minisztérium indoklását, de szerinte most már a színház és a társulat érdekében az a fontos, hogy újra a szakmai alapokra terelődjön a figyelem.
A kulturális és innovációs miniszter a Facebookon jelentette be döntéseit.
A művészek szerencsésen hazaértek, bár nehéz órákat éltek meg, az éjszakát óvóhelyen töltötték.
A minisztérium olyasmire hivatkozott, ami benne sem volt a pályázati kiírásban, pedig korábban valóban volt olyan pályázat, aminek része volt a kifogásolt szöveg, de ennek nem – mutat rá panaszában a Magyar Színház visszautasított igazgatójelöltje.
Mácsai Pál kitölti mandátumát, de egy évig együtt akar dolgozni leendő utódjával.
A 77 éves színészt az elmúlt időszakban a tüdőbetegsége miatt többször is kórházban kezelték.
Péntek este a színház jelenlegi igazgatója váratlanul visszavonta pályázatát, és pont ezzel egy időben a második legnépszerűbb jelölt is kapott egy levelet arról, hogy furcsa indokkal érvénytelennek nyilvánították a pályázatát. Hiánypótlásra már nem hagytak időt.