Minőségi változás jöhet az Apple legolcsóbb telefonja, az iPhone SE kijelzőinél
Ázsiai értesülések alapján az Apple már minden készülékébe OLED kijelzőt szerelhet 2024-től, ami azt jelenti, hogy az iPhone SE is ilyet kaphat majd.
Ázsiai értesülések alapján az Apple már minden készülékébe OLED kijelzőt szerelhet 2024-től, ami azt jelenti, hogy az iPhone SE is ilyet kaphat majd.
A nonprofit szervezetkén működő Internet Archive-ot még 2020-ban fogták perbe a könyvkiadók, mert korlátozás nélkül engedte hozzáférni az olvasóközönséget a könyvekhez. Hamarosan két nagy zenei kiadó miatt is bíróság elé kell állnia.
A kanadai Deep Sky olyan létesítményt épít, ahol egyszerre tízféle szén-dioxid-kiszűrési módszerrel is lehet kísérletezni.
Középkategóriás mobillal állt elő a HMD, ami elsősorban a fiatalokat célozza meg a HMD Fusion nevű készülékkel. A képességei viszont kibővíthetők, ha a hozzájuk készülő tokot adják rá a felhasználók.
Hudhayfa Nazoordeen, a Waterlooi Egyetem diákja a hálószobájában építette meg a saját fúziós reaktorát, és állítja, korábban soha semmilyen hardveres dolgot nem csinált.
A kidobásra ítélt áramköri lapok környezetszennyezésének problémájára született egy érdekes megoldás, amelynek a végeredménye igazi ékszer, pontosabban fénylő, arany karkötő, medál, pecsétgyűrű.
A YouTube világszerte módosítja a tartalmakat ajánló algoritmusát, hogy a megvédje a tizenévesek formálódó énképét.
Akár néhány mozdulattal gyorsabbá teheti az otthoni vezeték nélküli internetkapcsolatát, ha az már nehezen birkózik meg a sok eszközzel.
Mintegy 63 360 km/h sebességgel érkezett meg a Földhöz a 2024 RW1 kódjelű aszteroida, ami méreténél fogva nem tudott kárt tenni a bolygóban.
A világon minden hatodik ember él valamilyen fogyatékossággal, és ugyanennyi időskorú használ digitális eszközöket, termékeket, szolgáltatásokat – már ha tud. Az égető hiányosságokat most mindenképpen pótolni kell, hiszen 2025 júliusában hatályba lép az akadálymentességi szabályozás Magyarországon is. A szakértő szerint az akadálymentesítésben üzleti lehetőségek is rejlenek, hiszen potenciális ügyfelek széles körét tudják bevonzani az időben kapcsoló vállalatok. Persze ugyanígy el is veszíthetik őket.
Régóta a tengerparton heverhet már az Európai Űrügynökség Ariane 5 hordozórakétájának burkolata, azt ugyanis kikezdte a sós tengervíz.
Az ír adatvédelmi hatóságnak köszönhetően az X többé nem fogja engedély nélkül az európai felhasználók nyilvános bejegyzésein kiképezni a mesterséges intelligenciáját.
Újabb funkcióval bővül a Play Áruház: az Android alkalmazásboltja ugyanis a jövőben automatikusan megnyithatja az újonnan telepített appokat. Kivéve, ha ön még időben beavatkozik.
Újabb kép szivárgott ki a Huawei még be sem mutatott mobiljáról, amit Mate XT néven mutathat be a gyártó. Az is kiderült, mennyit kérhet majd el érte.
Több mint 5000, a témában készült tanulmányt vizsgáltak a tudósok, és kiderült, ezek között nagyon kevés olyan van, ami megfelel a legszigorúbb tudományos követelményeknek. Ezek eredménye azonban meglehetősen egyértelmű.
A Google legújabb okosórájába egy olyan különleges, életmentő funkció került bele, amellyel felzárkózhat a nagy riválisok, az Apple és a Samsung okosórái mellé.
Az Apple az egyik legkedveltebb munkaadó a világon, többek között azért, mert a dolgozóinak nem kell nagyon tartaniuk az elbocsátástól. Így volt ez sokáig, azonban idén tavasszal megváltozott ez a kedvező HR-politika, és mintha mostanában egyre több lenne a felmondólevél.
Mivel sokan elégedetlenek azzal, ahogy a Microsoft lassan operációs rendszerből szoftverként szolgáltatást nyújtó termékké változtatja a Windowst, emellett nem tudják elviselni az Apple fallal bezárt megközelítését sem, egyre több felhasználó fordulhat a Linux felé, hogy elsődleges operációs rendszere legyen. A számok ilyesmire utalnak.
Az ausztrál Carnegia Clean Energy nevű vállalat a tengerek hullámzását használná ki, hogy elektromos áramot termeljen.
Nagy valószínűséggel még szeptemberben, de legkésőbb októberben fog napvilágot látni a jóárasított, cserébe kicsit lebutított Samsung Galaxy S24 FE, a csúcstelefon úgynevezett rajongói változata. A specifikációk meglehetősen jók, azonban lesznek, akiknek a vezetékes töltés csalódást fog okozni.