Találtak két baktériumot, melyek megeszik az emberre veszélyes örök vegyi anyagokat
Végre jó hír érkezett az úgynevezett örök vegyi anyagokkal kapcsolatban. Olyan baktériumokat találtak, amelyeknek köszönhetően talán elfelejthető az „örök” jelző.
Végre jó hír érkezett az úgynevezett örök vegyi anyagokkal kapcsolatban. Olyan baktériumokat találtak, amelyeknek köszönhetően talán elfelejthető az „örök” jelző.
A Meta vezére szerint riválisa nem gondolja komolyan a kihívást.
Egy, a tvOS 17 bétájában lévő kódrészlet arra enged következtetni, hogy idén az Apple gyakorlatilag újra kiadhatja a sima iPhone 14-készülékeket, csak ezúttal már szabványos, USB-C-s csatlakozókkal.
Csak lassan terjed a Windows 11, még mindig közelébe sem ér piaci részesedés tekintetében a Windows 10-nek.
Kiszivárgott e-mail-cím, telefonszám vagy webcím – kérvényezhetjük azon oldalak törlését a Google keresési találatai közül, amelyek illetéktelenül tartalmazzák ezen adataink valamelyikét. Ami még fontosabb: most már jelezni is képes lesz az érintettnek a rendszer, ha valahol a neten felbukkant egy érzékeny adat róla.
Július végén mutatta be a Samsung az idei évre szánt összehajtható telefonjait, a Galaxy Z Flip 5-öt és a Galaxy Z Fold 5-öt. Bár nincs bennük forradalmi újdonság, mégis óriási az érdeklődés irántuk.
Egy műhold a legtöbbek számára olyan, mint egy fúró: csak ritkán van rá szükség, akkor viszont nagyon. A különbség annyi, hogy az előbbi potenciáljának kihasználását még vállalati körökben is kevesen gondolják megfizethetőnek. Ezen kíván változtatni az Apple-társalapító Steve Wozniak új startupja.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Egy jó vezető már régen adatsorokra is támaszkodva dönt, kérdés, hol lesz a helye a közeljövő – sőt: a holnap – vállalatirányításában a mesterséges intelligenciának. Eljöhet az idő, hogy a mesterséges intelligencia kirúgja a főnökét?
A mesterséges intelligenciával gyártott vagy éppen hamisított, immár majdnem tökéletes szövegek, képek, hangok, videók ellenőrzése talán sohasem válik megbízhatóvá. Most bizonyíthatóan nem az.
Az új generációs adatközpontokat már úgy építik meg, hogy a karbonsemlegesség érdekében sokkal többet vegyen figyelembe, mint pusztán az energiafelhasználást. Így akár egész lakótelepek távfűtését is biztosíthatja egy-egy adatközpont „fölösleges” hőenergiája.
Gyakori, hogy a két nagy konkurens, az Android és az iOS olyan funkciókat kao, amelyeket a versenytársnál már alkalmaznak. Legutóbb egy Android-frissítéssel együtt érkezett egy olyan megoldás, amelyet az iPhone-osok jól ismerhetnek.
Jordániában több hónapos börtönbüntetést és pénzbírságot vonhat maga után a jövőben bizonyos online tartalmak közzététele egy szombaton elfogadott új törvény értelmében.
Biztonságosabb lesz a Google Chrome, miután ezentúl gyakrabban érkeznek biztonsági frissítések a böngészőhöz.
Körbevette a tűz egy család autóját Maui szigetén, térerő híján pedig az iPhone 14-es készülék műholdas segélykérőjével érték el a segélyszolgálatokat – és ez mentette meg az életüket is.
Elsőre furcsán hangzik, pedig nagyon is valós: kutatók gyakorlatilag bárhol fellelhető összetevőkből készítettek egy új anyagot, amely akkumulátorként viselkedik, de épületek, utak alapjául is szolgálhat. Mindez pedig új utakat nyithat a megújuló energia tárolásában is.
A Kölni Egyetem tudósainak sikerült azonosítaniuk egy felfedezése óta mindenki más által értelmezhetetlen kusán írás karaktereinek jó részét, így már el tudják majd olvasni a majdnem 2000 éves írást.
Egy új törvénymódosítással teszi gyakorlatilag lehetetlenné az internetes anonimitást Vlagyimir Putyin: mostantól az is illegális lesz, ha egy szolgáltatás a VPN használatát javasolja valamilyen formában, de a személyazonosságot is igazolni kell majd az orosz szolgáltatásokba történő regisztrációk során.
Adatvédelmileg aggályos új funkciót teszel az Edge böngészőben a Microsoft, mely hivatása szerint az offline olvasást könnyítené meg, de néhány tekintetben még mindenképpen csiszolásra szorul.
Kellemetlen dolgok az előzmények között? Az Opera GX gamer böngésző két hét után töröl mindent, hogy olyan kedves oldalakkal töltse fel a meglátogatott oldalak listáját, mint hogy hogyan kell madárházat építeni.