Videón a pillanat, ahogy elégnek a légkörben Elon Musk műholdjai
A SpaceX nagyjából 40 műholdja fog a következő napokban megsemmisülni a légkörben, így a most rögzítetthez hasonló jelenetekre lehet majd számítani.
A SpaceX nagyjából 40 műholdja fog a következő napokban megsemmisülni a légkörben, így a most rögzítetthez hasonló jelenetekre lehet majd számítani.
A Tinder nagyon szeretné kiszolgálni a Z generációt, ezért egy új funkcióval rukkolt elő.
Annyit zuhant Mark Zuckerberg közösségi oldalának értéke, mint korábban egy cégé sem, mert immár tetőzni látszik felhasználóinak a száma. Véget érhet az iparág általános felfutása is, a befektetők már jobban megnézik, mire adnak pénzt.
Újfajta processzorral álltak elő az amerikai Purdue Egyetem kutatói. A tervezésnél az emberi agyat, pontosabban annak tanulási képességét vették alapul.
A Sony által épített GT Sophy egy-két nap leforgása alatt jobb pilóta lett a játékosok 95 százalékánál.
A Google friss közlése szerint felére csökkent a fiókfeltörések száma azoknál, akiknél bekapcsolták a kétfaktoros azonosítást.
Nem lesznek elragadtatva az androidos felhasználók egy készülőben lévő WhatsApp-változástól: megszűnik a biztonsági mentések számára rendelkezésre álló korlátlan Google Drive-tárhely korlátlansága.
Megszokhattuk már, hogy a régi időkből származó eszközök egy gyűjtő szemében akár kisebb vagyont is érhetnek. Ezúttal az Intel egy ritka terméke, egy különleges videokártya talált új gazdára – nem is kevésért.
Minden különösebb hírverés nélkül lecsökkentette az Apple Music ingyenes próbaidejét az Apple. Ha a hónap letelik, akkor már fizetni kell a streaming zolgáltatásért.
Bár az Emojipedia a twitterezők emoji-használatából készítette el 2021 legnépszerűbb hangulatjeleinek a listáját, sok az egyezés a Unicoda konzorcium adataival.
A dél-koreai Krafton új üzletágat indított el, hogy kiszolgálja majd a metaverzumba belépők igényeit.
A hétvégén 30 percet töltött a levegőben az amerikai légierő egyik módosított Black Hawk helikoptere, és minden különösebb probléma nélkül repülte végig az útját. Mindezt pilóta nélkül tette.
A SpaceX 49 új műholddal akarta bővíteni az internetet kínáló Starlink-flottáját, az egységeket azonban egy geomágneses vihar érte el.
Három kivitelben mutatta be új táblagépét a Samsung. A Galaxy Tab S8 és S8+ mellé egy minden hájjal megkent 8S Ultra is érkezett.
Még csak ezután kezdjük majd el kihasználni a potenciált, ami a telefonjainkban rejlik – ígéri TM Roh, a Samsung mobilos részlegének vezetője annak apropóján, hogy a vállalat szerdán bemutatta a legerősebb Galaxy S22 Ultrát és az S22 mobilcsalád két másik tagját.
Technikai probléma lépett fel a Vodafone-nál, emiatt a Gmail és a YouTube sem elérhető.
Az Egyesült Királyság kísérleti fúziós erőműve 59 megajoule energiát állított elő nagyjából 5 másodperc leforgása alatt.
A Delaware-i Egyetem tudósai eredetileg egy hidrogénalapú akkumulátoron dolgoztak, ám menet közben kiderült: másra is jó lehet a technológiájuk.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közzétette azon üzletek listáját, ahol az igénylők élhetnek a 20 ezer forintos támogatás lehetőségével a mobiltelefonjuk cseréjekor.
2008-ban vezette be a Google a Chrome logót, és 2014 óta semmit sem változtatott rajta. Úgy gondolta, most jött el az ideje a módosításnak, az OS-specifikus testre szabásnak.