Vesztegetési ügy buktatta le az oroszokat Kelet-Ukrajnában
Egy oroszországi bírósági ítéletből kiderült, hogy mégis állomásoznak orosz katonák a szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai térségben.
Egy oroszországi bírósági ítéletből kiderült, hogy mégis állomásoznak orosz katonák a szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai térségben.
Idén is ragyog a karácsonyfa a bécsi Városháza előtt, mint 62 éve minden esztendőben. A harminc méteres, kicsit hiányos ágazatú példány ezúttal Burgenland ajándéka.
Az áldozatok körülbelül tíz méter magasból zuhantak a földre.
A brit lap diplomáciai szerkesztője szerint az orosz elnök célja, hogy meggyengítse Európát, engedményeket csikarjon ki és rákényszerítse Joe Bident, hogy egyenlő félként tárgyaljon vele. Ám nem szabad komolyan venni fenyegetőzését Ukrajna ügyében.
Derek Chauvint korábban több mint 22 év börtönre ítélték.
A német bíróság ítélete alapján az orosz kormány megrendelésére végezhettek Berlinben az egykoron Csecsenföldön Oroszország ellen harcoló grúz férfival.
A 38 emeletes felhőkarcolóról a tűzoltók összesen 1200 embert helyeztek biztonságba.
Bajban az Egyesült Államok, mert katonai tervezői idáig mindig abból indultak ki, hogy az amerikai hadseregnek képesnek kell lennie egyszerre két háborút megvívni, csakhogy Oroszország, Kína és Irán miatt három fronton is súlyos fegyveres konfliktus fenyeget. Ez pedig veszélyezteti Washington vezető szerepét a világban. Erre figyelmeztet a Financial Times fő külpolitikai szemleírója.
Hat ellenzéki szereplőt ítélt el a fehérorosz legfelsőbb bíróság. A vád ellenük többek között tömeges zavargásokra szóló felbujtás, gyűlöletkeltés volt. Az EU további szankciók bevezetését tervezi.
Vezethet-e világméretű konfliktushoz egy kis ázsiai sziget geopolitikai hovatartozása? Egyáltalán miért olyan fontos Kínának Tajvan, és az Egyesült Államok miért érdekelt abban, hogy az ázsiai óriás ne szerezhesse meg magának?
Csak hogy megnyugodjanak az emberek a karácsonyi stressz kellős közepén.
Mark Rutte sorozatban negyedszer alakíthat kormányt.
Hatvan-hetven méterrel arrébb tette le az anyát és két kisgyerekét a hatalmas erejű szél Kentuckyban: az anya kartöréssel és zúzódásokkal, a két gyerek gyakorlatilag sérülés nélkül megúszta a zuhanást.
Inger Stojberg a vádak szerint megsértette az emberi jogokról szóló európai egyezményt.
Mégpedig egy 10 fontos ünnepi menüvel.
Az igazságügyi miniszter, egyben a kisebbik lengyel kormánypárt elnöke csak a magánvéleményét fejezte ki, amikor a befizetések leállításával fenyegette az Európai Uniót – közölte a kormányszóvivő. Vagyis nincs egység a varsói kormányban.
Bár a tálibok harcot hirdettek a máktermesztés ellen, de egyre több elszegényedett gazda állítja elő az ópium alapanyagát Afganisztánban, ahol ez az ország első számú exportcikke.
Orbán és Vucsics viszont gyakran és szívesen teszi közszemlére hűségét, de az elköteleződés visszafele is elsülhet.
A tárca szerint Kínának nehézséget jelentene, hogy szárazföldi erőit viszonylag rövid időn belül a szigetre juttassa, és az utánpótlásról sem tudna gondoskodni.