Nagy díjemelést jelentett be a K&H
Az inflációt követve emel díjat a K&H áprilistól.
Minden idők legnagyobb céges kifizetését kapta meg Elon Musk hat éve, de egy bíróság most törölte ezt, mert a részvényesek nem kaptak megfelelő tájékoztatást a Teslától.
Az ügyfeleknek nincs teendőjük – közölte a csoport.
A bolt üzemeltetői szerint a kijelzőt feltörték és feljelentést is tesznek az ügyben.
Egy 40 éves problémát sikerült megoldani.
Megvan a bérmegállapodás a MÁV-nál, a volános szakszervezetek azonban még hezitálnak az aláírással.
Akkora nyereséget hozott számukra 2023, amilyet még sosem láttak korábban.
Németországba ment volna, ám a tervezettnél jóval rövidebb lett az utazás.
Aláírták a kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Még mindig a külföldiek pörgetik a hazai turizmust.
Nincs egyetértés a cég és a szakszervezet között, hogy hányan is vették fel hétfőn a munkát.
Az IBM ugyanis megtette.
Túl sok az utcai vásár, esik a környékbeli üzletek forgalma. A boltosok szerint megsértik az őket védő jogszabályokat, de az illetékesek szerint minden törvényes.
A gyár működése a kínai és más ázsiai országokból érkező alkatrészektől függ, a szállítási vállalatok keresik az alternatív útvonalakat.
A chisinaui járatot tavaly márciusban függesztették fel.
A kétnaposra tervezett munkabeszüntetés miatt várhatóan 3619 helyi és 22 995 helyközi járat esik ki.
Kizárták irodájából, megvonták a szakszervezetis hozzáféréseit, végkielégítést sem kapott Radics Gábor a szegedi Contitechtől, ahol 27 évig dolgozott. A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke korábban a makói gumigyárnál történt elbocsátások ügyében szólalt fel.
A Fradi-vezér korábban Bényi Szabolcsot hibáztatta a felbontott szponzoráció miatt, pedig erről Lázár János minisztériuma döntött.
Kétnapos sztrájk lesz, a Volánbusz Zrt. szerint indokolatlanul. Több tízezer járat maradhat ki.
Megengedőbb az ukrán fuvarozókkal az uniós szabályozás a háborús helyzet miatt. A magyarok szerint ezzel visszaélnek, és olcsóbban viszik a fuvarokat.