Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Aláírták a kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
"A beruházás több milliárd eurós nagyságrendű, s ezres nagyságrendben teremt új munkahelyeket. A magyar kormány természetesen pénzügyi támogatást fog biztosítani ehhez, ennek mértéke az Európai Bizottsággal való egyeztetéseken kerül majd véglegesítésre" – közölte Szijjártó az eseményen.
A kínai Tesla jön Szegedre pekingi hátszéllel
A Szegeden gyárat építő kínai BYD épp most előzi meg a piacvezető amerikai Teslát globális eladásokban. A vállalat üzleti eredményei szárnyalnak, a kilátások pompásak. Peking a 2010-es években rengeteg állami erőforrással támogatta az elektromos autózást - épp ezért Brüsszel épp vizsgálja, hogyan lehetne megvédeni az európai piacot a felszteroidozott kínai gyártóktól.
"Azt gondolom, hogy ennek a gyárépítésnek a hatása hasonló lesz, mint az Audi győri vagy a Mercedes kecskeméti vagy a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének. Az egész város kap egy új lendületet, új dimenzióba kerül, ami jó Szegednek, jó a szegedieknek" – mondta a magyar diplomácia vezetője. Szijjártó Péter szerint a BYD-beruházásért rendkívül éles verseny folyt, amelynek a megnyerése nem lett volna lehetséges a kormány és Szeged összefogása nélkül, ahogyan a gyors megvalósítás sem lesz lehetséges szoros együttműködés és közös munka nélkül.
Kitért arra is, hogy Magyarország 2018 óta a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik, miután az elmúlt tizenöt évben 3,5-szeresére nőtt az ágazat termelési értéke, amely 2022-ben lépte át először a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt, és tavaly is újabb rekordot sikerült dönteni.
A kínai BYD akkumulátorgyárat is akarhat Magyarország déli részén
Szeged polgármestere korábban kijelentette, hogy a városban nem lesz akkugyár.
Botka László szegedi polgármester azt közölte, hogy 300 hektárnyi terület átadását és az infrastruktúra fejlesztését vállalták, ide értve a teljes körű lőszermentesítést is, amellyel mostanra végeztek, illetve folyamatban van a régészeti feltárás, és egyebek mellett fejleszteni fogják az ivóvíz és a szennyvíz elvezetését is.
Ismertette egy friss közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a helyi lakosság mintegy 98 százaléka hallott a beruházásról, és 85 százalék határozottan támogatja is.
CNN: Magyarország lehet a BYD globális sikerének kulcsa
Az olcsó munkaerő és az alacsony vámok csábítóak lehetnek a kínai elektromosautó-gyártónak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.