Magyar Péter értesülései szerint nem érkezett még meg Polt Péter levele az EP-be, amelyben a magyar legfőbb ügyész kikéri a mentelmi jogát az ellene lopás miatt indított büntetőügyben. Mindemellett megerősítette azt is, hogy lemond a mentelmi jogáról, amint a magyar kormány jelzi, hogy belép az Európai Ügyészségbe.
Magyar találkozott Roberta Metsolával, az Európai Parlament néppárti elnökével, és szóba került Orbán Balázs elhíresült kijelentése is. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Balázs egyszerre alázta meg az ötvenhatosokat és követett el hazaárulási kísérletet.
Nem tudom, Orbán Balázsnak mi volt a jele az óvodában, de talán fehér zászló
– fogalmazott Magyar, hozzátéve, hogy ennek fényében nevetségesen hangzik, amikor Magyarország szuverenitásáról beszélnek a magyar kormány képviselői. Azonban szerinte azzal, hogy Orbán Balázs a helyén marad, talán a fideszes szavazók számára is nyilvánvalóvá válik, hogy “ez a mítosz is csak egy cukormáz volt a hatalomgyár konyhájában”.
A párt képviselőinek brüsszeli munkája kapcsán úgy fogalmazott, hogy a héttagú frakció tagjai dolgoznak és nem Facebook-posztokat írnak, ráadásul ezek a politikusok fontos pozíciókat látnak el, általános megelégedésre, magas szakmai színvonalon.
Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány a menekültügyi szabályozás, vagy a korrupcióellenes jogszabályok terén lépéseket tesz az uniós büntetések elkerülése és a források lehívása érdekében, Magyar úgy fogalmazott, hogy nem lehet komolyan venni ezeket a szándékokat, amelyek ha nem lesznek eredményesek, akkor a kudarcot majd az ellenzékre fogják.
Legalább egy mandátummal meg fogjuk nyerni a választásokat, ők át fogják adni a hatalmat, és mi pedig haza fogjuk hozni a 8000 milliárd forintos uniós pénzt, amit a magyar embereket illeti meg.
A pártelnök-képviselő megemlítette, hogy találkozik Ursula von der Leyennel, aki novemberben részt vesz az állam- és kormányfők informális, budapesti csúcstalálkozóján. Ez az alkalmat megragadva, a Tisza Párt olyan eseményt szervez, amelyen Von der Leyen is fel fog szólalni, és a Bizottság elnöke magyar újságírókkal is találkozik majd.