Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta azokat az új szabályokat, amelyek célja, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá tegyék azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak a visszaküldését, akiknek nincs joguk az EU területén tartózkodni. A rendszer része egy közös európai visszaküldési dokumentum, szigorúbb együttműködési kötelezettség, valamint az a lehetőség is, hogy bizonyos esetekben az érintetteket EU-n kívüli országokban kialakított úgynevezett visszatérési központokba küldjék.
Az új szabályok egyértelmű kötelezettségeket írnak elő azok számára, akiknek nincs joguk az EU-ban maradni. El kell hagyniuk az érintett tagállamot, és együtt kell működniük a visszatérés végrehajtásában.
Az EU elhagyására kötelezett személyek közül mintegy minden harmadik hagyja csak el ténylegesen a területet. A ma elfogadott, felülvizsgált visszaküldési szabályok segíteni fogják a tagállamokat a gyors és hatékony visszaküldés megvalósításában. Ez kulcsfontosságú a migrációkezelés közös megközelítésének megvalósításához a migrációs és menekültügyi paktum keretében – jelentette ki a döntés után a soros elnökség nevében Jim O’Callaghan, Írország igazságügyi, belügyi és migrációs minisztere.
Ha valaki nem működik együtt, a tagállami jog alapján többféle szankció is alkalmazható. Ilyen lehet bizonyos juttatások csökkentése vagy megvonása, az önkéntes visszatérést ösztönző támogatásokból való kizárás, pénzbírság, illetve azokban az országokban, ahol ezt a nemzeti jog lehetővé teszi, akár büntetőjogi következmény is. A szabályozás ugyanakkor továbbra is előírja, hogy a visszaküldési intézkedéseket az alapvető jogok és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell végrehajtani. A Parlamenttel kialakított kompromisszum szerint a fogva tartásnak is meg kell felelnie az arányosság és a szükségesség követelményeinek.
Az egyik új elem az úgynevezett European Return Order, vagyis az európai visszaküldési határozat. Ez egy egységes formátum lesz, amely tartalmazza az egyes tagállamokban meghozott visszaküldési döntések legfontosabb adatait.
A cél, hogy egy másik uniós ország hatóságai is könnyebben felismerjék és végrehajthassák egy másik tagállam által kiadott visszaküldési döntést. Az adatokat a Schengeni Információs Rendszeren keresztül is hozzáférhetővé teszik.
A döntések kölcsönös elismerése azonban egyelőre nem lesz automatikusan kötelező. Az új rendszer működését később felülvizsgálják, és az Európai Bizottság ezt követően javasolhatja a kötelező kölcsönös elismerést. A Parlament korábbi tájékoztatása szerint a felülvizsgálat alapján akár új jogszabály is készülhet ennek bevezetésére.
Külön szabályok vonatkoznak majd azokra, akiket a tagállami hatóságok biztonsági kockázatot jelentő személynek tekintenek.
Indokolt és arányos esetben például határozatlan időre szóló beutazási tilalom is kiadható. A szabályozás bizonyos körülmények között a 24 hónapot meghaladó őrizetet is lehetővé teszi. A fogva tartás célja elsősorban az lehet, hogy megakadályozza a visszaküldés előli szökést vagy a hatóságokkal való együttműködés megtagadását.
A reform talán legnagyobb figyelmet kiváltó eleme az úgynevezett return hubok, vagyis visszatérési központok létrehozásának lehetősége.
A tagállamok megállapodást köthetnek egy EU-n kívüli országgal arról, hogy az oda szállítja azokat, akik már visszaküldési határozatot kaptak, de nincs joguk az EU-ban maradni. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben a visszaküldés célországa nem feltétlenül az érintett személy származási országa.
A rendszerhez azonban külön megállapodás szükséges az adott harmadik országgal. Az EU feltételként szabja, hogy a fogadó országnak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat és a nemzetközi jogot, ezen belül a visszaküldés tilalmának, vagyis a non-refoulement elvének is érvényesülnie kell. Különösen fontos korlátozás, hogy kísérő nélküli kiskorúak nem kerülhetnek ilyen megállapodások alapján visszatérési központokba.
Az Európai Parlament kutatószolgálata ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszatérési központok létrehozása komoly gyakorlati, jogi és pénzügyi kérdéseket vethet fel. A korábbi, hasonló nemzetközi példák alapján az intézmények működtetése költséges lehet, miközben egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy önmagában a rendszer jelentősen növelné a tényleges visszaküldések számát.
Több uniós ország már vizsgálja a lehetőséget. A kutatószolgálat szerint Ausztria, Dánia, Németország, Görögország és Hollandia együttműködik a visszatérési központok létrehozásának lehetőségén, és több harmadik ország – köztük Ruanda, Uganda és Üzbegisztán – is felmerült lehetséges helyszínként különböző kezdeményezésekben.
A Tanács jóváhagyása után a rendeletet közzéteszik az EU Hivatalos Lapjában, és a kihirdetést követő napon hatályba lép. Nem minden rendelkezés alkalmazása kezdődik azonban egyszerre.
A visszatérési központokra és több, külső dimenzióval kapcsolatos rendelkezésre vonatkozó szabályok az új rendelet hatálybalépésével alkalmazhatóvá válnak. Azoknál az előírásoknál, amelyekhez a tagállamoknak technikai vagy jogi előkészületeket kell tenniük, 12 hónapos átmeneti időszak lesz.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően.
