Reagált a 150 oktató közleményére a Corvinus Egyetem vezetése, hibrid modellt javasolnak
Úgy tűnik, nemcsak az oktatók szabadulnának az alapítványi működéstől, de a vezetés a kompromisszumos javaslat felé hajlik.
Úgy tűnik, nemcsak az oktatók szabadulnának az alapítványi működéstől, de a vezetés a kompromisszumos javaslat felé hajlik.
A zuglói önkormányzati képviselő szerint az EP-képviselő és a párt idei egyéni jelöltje zilálta szét a zuglói szervezetet, amelyet korábban ő vezetett. Úgy véli, sokan követik majd a példáját.
A sükösdi Sugo Tamburazenekar legfiatalabb tagja már el tudta olvasni a neki szóló üzenetet.
A tavaly ilyenkorinál jóval drágábbak az ingatlanok, de márciushoz képest sokkal kisebb lett az áremelkedés, a fővárosban most olcsóbban is hirdetnek lakásokat, mint egy hónappal korábban.
A vezérigazgatónak is meg kell fizetnie egy komoly összeget – 50 ezer forintot.
Jermakot azzal vádolják, hogy egy bűnszervezet tagjaként 10,5 millió dollárnyi hrivnyát mosott tisztára.
Rogán Antal tárcájának engedélye nélkül a minisztériumok nem válaszolhattak közérdekű adatigénylésekre, még az is előfordult, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának a jóváhagyására kellett várni – derült ki a HVG-hez került dokumentumokból.
Eltűnő történetek köré szabott appot adott ki a Meta, az Instants funkciói azonban az Instagramon belül is elérhetőek.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség jogászai még a határozati javaslatot is kidolgozzák.
A mai nappal, négy év után, megszűnik az orbáni háborús veszélyhelyzet – jelentette be a miniszterelnök.
A kormánytagok feladat- és hatásköréről szóló rendelet a nemzetbiztonsági főtanácsadónak is ad döntési jogot.
Mennyiségi korlátozás jöhet egyre több helyen a kis benzinkutak üzemeltetői szerint. A Mol állítja, hogy stabil az ellátás, csak éppen nulla haszonkulcs marad a kis kutakon.
A járóbeteg-szakellátás nem szünetel, de kötelező a maszkviselés.
A Google Gemini Intelligence egyfajta digitális asszisztens, ami sok felhasználó hétköznapjait könnyítheti meg.
A kereskedelmi televíziók teljesen háttérbe szorítják az idősebb humoristagenerációt – panaszkodott Maksa Zoltán egy podcastban.
Az előadók listáját Chris Martin állította össze.
Nagyon sok embernek kell javítania az adóbevallását. Sokan el is kezdték szerkeszteni, de nem fejezték be, pedig május 20-a a határidő.
Elég grandiózus, amit bemutattak.
A tárcavezető szerint a bútorokat Szijjártó Péterék távolították el, mert más szemléletet képviseltek a közösségi terek szerepéről.
Milliárdokkal tolták meg a Fidesz-közeli pírímás koncertjeit az elmúlt négy évben - kiadta a kulturális minisztérium a Telexnek az adatokat.