Rogán minisztériuma még utoljára kitömte 80 milliárddal Balásyt és a haverokat
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közzétette a tárca utolsó támogatási listáját – egészen vad tételek szerepelnek rajta.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közzétette a tárca utolsó támogatási listáját – egészen vad tételek szerepelnek rajta.
A Karmelita is megdöbbentő, de azt gondolom, ez magáért beszél – mondta a miniszterelnök a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2025-ben átadott épületéről.
Megszabadulhatnak a felhasználók a reklámoktól – és az azokkal járó, hirdetési célú adatfeldolgozástól – a TikTokon. Az új előfizetési opciót először az Egyesült Királyságban vezeti be a platform.
Az új autók utasterében több mint 150-féle illékony vegyi anyag jelenléte mérhető.
A vasúttársaság szerint az sem igaz, hogy jogtalanul bocsátották volna el a dolgozót.
A politikusok helyett inkább a pápához igazodjon az egyház – éles kritikával illeti a Szemléleken megjelent írásában a NER és az egyházak kapcsolatát a legmagasabb rangú egyházi vezető, Német László belgrádi érsek és bíboros.
Az elnöki hivatal korábbi vezetőjét egy ingatlanberuházáshoz köthető pénzmosási ügyben vádolták meg a hatóságok, Andrij Jermak ugyanakkor tagadja érintettségét.
A bíróság szerint a kormányhivatal kritika és vizsgálat nélkül fogadta el a Mol balesetet érintő dokumentációját a saját határozatába.
„Hiszek abban, hogy csak az elkötelezett szakemberek bevonásával építhetjük újjá az ágazatot” – közölte Gajdos László.
Hosszú másodperceken át robogott az álló kamionsor felé, láthatóan bármilyen reakció nélkül.
Egyedül a mezőgazdaságban haladja meg az EU-országok átlagát.
A visszahívási listából derült ki, mennyire nem megy ez a modell.
Megéri hibák után kutatni a Google szolgáltatásaiban: ha talál valamit, és jelenti is azt, pár pillanat alatt milliomos lehet.
A magyar oktatási rendszerben a bizalom és gyerekközpontúság helyét átvette az ellenőrzés, a bürokrácia és a gyanakvás. A tankötelezettségből iskolakötelezettség lett. Ha nem sikerül ezen változtatni, nem adunk valódi esélyt a gyerekeknek a tanulásra – figyelmeztet szerzőnk, a Teleki Blanka gimnázium volt igazgatója, a Tanítanék Mozgalom korábbi tagja.
A legbőkezűbben a Szerencsejáték Zrt. szórta meg a Truck Race Promotion Kft.-t.
Az MDF alapító tagja 32 év után távozik az Országgyűlésből, miután egyéniben kikapott, listás mandátumát pedig átadta saját lányának.
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően eltávolíthatják a plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják.
Az Audi elkészítette a BMW X7 és a Mercedes GLS ellenfelének szánt legtágasabb luxu-SUV-ját.
Délután már esküt is tesznek az új tárcavezetők.
Az új kormány egyik jellegzetes karakterjegye a szimbolikus és pragmatikus politika sajátos, Magyar Péter-es ötvözete lehet. Külsőségekben és tartalomban is merőben új elemeket hozott a belpolitikába a parlament alakuló ülése, Magyar Péter kormányfői antréja, majd a miniszterjelöltjeinek hétfői meghallgatása.