Hvg.hu: Hogy sikerült az elmúlt hét hónap?

K. L.: Nagyon élveztem. Szuper itt a csapat, ráadásul – erre számítottam is – sok területen ki tudok teljesedni.

Hvg.hu: Egy korábbi interjúban azt olvastam, hogy tanulni is szeretett volna Amerikában…

K. L.: Igen, többek között ilyen céllal érkeztem, szerettem volna valamilyen iskolát elvégezni és tanulni valami olyasmit, amit Európában nem lehet. A tény viszont az, hogy itt az európai szakácsok nem tanulnak, hanem tanítanak: ők hozzák be Amerikába a különböző konyhatechnológiai eljárásokat, a különböző fúziós trendeket. Így én is kaptam egy felkérést, hogy szeptembertől az egyik híres atlantai szakácsiskolában profi séfeknek tartsak két kurzust. Volt alkalmam találkozni jó pár szakáccsal, akik rendkívül nyitottak arra, hogy megismerjék az erdélyi konyhát, a paprikás és a paprika előtti magyar konyhát – sokak repertoárjából ez még hiányzik, és talán pont ezért, ez most nagyon népszerű itt.

Placido Domingónak is ízlett Lázár főztje

De persze a sok iskolában, amit idáig végiglátogattam, én is tudtam, tudok tanulni. Egyrészt az oktatási módszerekről, másrészt a kommunikációról. Itt a séfeket már nemcsak főzni tanítják meg, hanem arra is, hogy hogyan adják el magukat, az ételeiket, a konyhát, amit képviselnek, miként készítsenek el például egy saját tévéműsort – különösen ezen a téren érzem úgy, hogy még fel tudok szedni jó pár dolgot. Holott évekig csináltam odahaza a Receptklub cimű tv-sorozatot.

Hvg.hu: Tudja, miért esett önre a nagykövet választása?

K. L.: Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Amikor a nagykövet úr, akivel egyébként korábban nem is találkoztam személyesen, felhívott telefonon, azt hittem, hogy tévés kollegám, Sebestyén Balázs szórakozik velem, s ez valami beugratás. Talán hozzá járult ehhez a dologhoz, hogy minden ország külképviseletén, és úgy általában az országok közötti kommunikációban is, rendkívül felértékelődöttek a nemzeti konyhák és a sztárséfek. Miért pont Jamie Oliver főzőtt a G20-aknak? Ennek is megvan a maga kommunikációs értéke. A nagykövetségeken dolgozó séfek az országok kommunikációjában rendkívül nagy szerepet játszanak.

Idén zajlik Washingtonban és New Yorkban a Magyar Kulturális Évad, amelynek rendezvényein a magyar ételek kiemelt helyet kapnak. Az ételeken, borokon keresztül sokkal közelebb lehet hozni az embereket egy kultúrához – ezt bizony ki kell használni. Meg kell mutatni, mire képes a magyar konyha és hogy milyen gyökerei vannak – most inkább a paprika előtti korszakra gondolok, mely a tárkonyra, bazsalikomra, fehérborra, fokhagymára és a csomborra épül. Próbálom ezt is népszerűsíteni – az eddigi tapasztalatok alapján mondhatom, nagy sikerrel.

Hvg.hu: Kiknek főzött az elmúlt hónapokban?

A repertoár rendkívül széles, hiszen a kulturális évad kapcsán rengeteg művésszel, az amerikai elnökváltásnak köszönhetően pedig számos politikussal találkozunk a nagykövetségen. Nemrég volt a vendégünk Placido Domingo, Kurtág György, Sebestyén Márta, Palya Bea. Szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kapok, nemcsak szóban, hanem írásban is – elteszem a leveleket emlékbe, ezek jelzik számomra, hogy jó úton járok. A rendezvényeken ki szoktam menni a vendégek közé, beszélgetek velük az ételekről, a szokásokról, a mindennapokról. Minden apró részlet a magyar kultúra népszerűsítéséről szól. Például a herendi vagy a zsolnay porcelán, amivel terítünk, nemcsak az ételeink fényét emeli, de a magyar kultúra bemutatásában is fontos „illusztráció“. Tíz évvel ezelőtt, amikor utoljára voltam az USA-ban, az emberek nem nagyon tudtak Magyarországról. Ma már jobban ismernek minket – Robert Duvall-lal például a betyárokról beszélgettem legutóbb. Nagyon jó érzés részt venni az ország megismertetésében, népszerűsítésében – ez az, túl a főzésen, ami miatt szívesen vállaltam ezt a feladatot.

Hvg.hu: Hogyan készülnek fel egy-egy illusztris vendég látogatására?

K. L.: Igyekszünk tájékozódni, bárki is érkezik a nagykövetségre. Mit nem szeret, mi a kedvence, mire érzékeny – ezek alapvető dolgok. A nagykövet úr titkárnője tartja mindezt kézben, de ma már én is készítek jegyzeteket a vendégekről, hogy mit szeretnek, vagy esetleg mi nem ízlett nekik – szerencsére ez az utóbbi rublika elég szegényes. De nyilván törekszem is a tökéletességre, hiszen itt egyszerűen nem szabad hibázni, mert ha véletlenül mégis megtörténik, akkor vége. Mondjuk, a halat hússzor is átnézi az ember, hogy nem maradjon benne szálka, mert ha igen, az nem egy gasztronómiai kritikus torkán fog fennakadni, hanem esetleg egy miniszterelnökén – akkor biztosan kitör a botrány, engem pedig lefejeznek.

Hvg.hu: Mi minden kerülhet az étlapra?

Tulajdonképen bármi. A borsófőzeléket például itt imádják. Nyilván meg kell találni a megfelelő borsót, a megfelelő feltétet, a megfelelő tálalási formát, de ha mindez megvan – ki ne imádná? A jó alapanyagokkal ez is lehet egy nagyszerű fogás – nem feltétlenül kell mindig homárt feltálalni. Volt, hogy azt gondoltam, egy gulyáslevessel vagy egy paprikás csirkével nem lehet virítani – ma már tudom, hogy ez nem így van, csak meg kell találni az ideális hozzávalókat.

Hvg.hu: Milyenek itt az alapanyagok ?

K. L.: Hát, jó alapanyagokat beszerezni nagyon nehéz. Természetesen én is feltérképeztem a terepet, de nagy segítséget jelentett, hogy a követségen vannak vén rókák, akik már tudták hova kell fordulni a legjobb kacsáért, disznóért, borjúért vagy halért. Törekszem az organikus élelmiszerek használatára, de sajnos az itt biónak nevezett dolgok közel sem biztos, hogy a mi definícióink szerint is biók. A paprikát, paradicsomot és a hagymát például úgy szerezem be, hogy egy helyi magyar házaspár magyar magokról termeszti őket. Sokat beszélnek arról, hogy milyen egészségtelenül táplálkozunk mi - néhány hét Amerikában és az ember rájön, hogy bizony nagyon is egészségesen élünk a Kárpát-medencében. A hazai gyümölcs mind „bio“ az ittenihez képest. Vagy a paradicsom: szép is, nagy is, piros is, de semmi íze. Vagy úgy általában az itteni ételek: tele vannak cukorral, tartósítószerekkel, ízfokozóval, kukoricakeményítővel – otthon Pista bácsi a HACCP-re, EU-ra fittyet hányva tölti a kertben a kolbászt – még mindig jobb…

Hvg.hu: Visszatérve a menüre. Mennyiben követi a hagyományos receptúrákat, illetve mennyiben törekszik arra, hogy a saját sílusa szerint alakítsa őket?

K. L.: Mondok egy példát. Volt időszak, amikor beleestem abba a hibába, hogy háromszögbe hajtottam a hortobágyi húsos palacsintát, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem ettől lesz más a jövő... s nem ez lesz az új védjegy. A hagyományokat ápolni kell, a megújítás abban rejlik, hogy miközben a fogásokat a tradícióknak megfelelően készítjük el – nagyon jól néz ki az a hortobágyi húsos palacsinta úgy, ahogy lenni szokott –, nem használunk konzerveket, porokat, hanem kiváló, ízes, friss alapanyagokból dolgozunk. S így hozzuk ki a lehető legtöbbet a fogásból, mely biztosan átütő sikert arat majd. Ebben a tekintetben tehát maradi vagyok, lehet ezt is mondani. Megtapasztaltam a másik utat is, amiről, ma már úgy gondolom, nem helyes. Nyilván az ember beleviszi saját magát is az ételeibe, de én leginkább az alapanyagok kiválasztásában és a vendégek előtti prezentációban élem ki magam. Gyakran az elkészítés utolsó fázisában kiviszem az ételt a vendég elé, és előtte végzem el az utolsó lángolást vagy ízesítést. (Ahogy ezt tette annak idején, amikor hosszú évekig a várbeli Alabárdos konyhakapitánya volt – a szerk. megjegyzése.)

Hvg.hu: Hányan dolgoznak a konyhán?

Séfek találkozója

K. L.: A rendezvényekért - az anyagbeszerzéstől a főzésen át a felszolgálásig - öten vagyunk felelősek, de én vagyok az egyetlen szakács a nagykövetségen. Egy-egy nagyobb rendezvényen az egész csapat besegít a munkába, krumplit pucol, zöldséget vág, főz. Nagyon jó a hangulat.

Hvg.hu: Idehaza már valóságos celeb volt, plusz a saját éttermét vitte a Rózsadombon. Nem sajnálta feladni a mindezt az itteni feladatokért?

K. L.: Sokan mondták, hogy bolond vagyok, amiért nulláról újrakezdek valahol, ahol senki sem ismer. De én szeretem a kihívásokat. Egy cseppet se bánom a döntésemet – az új feladatok révén sokat tanulhatok és fejlődhetek.

Hvg.hu: Meddig marad?

K. L.: Tavaly augusztusban érkeztünk a családommal. Hogy meddig maradunk, még nem tudjuk – terveim szerint minimum addig, amíg a gyerekek, az öt éves Lázár és a három éves Bence nem beszélnek tökéletesen angolul. A szerződésem négy évre szól, de azért nagyon sok múlik azon, a családom, hogy érzi magát, be tudnak-e illeszkedni.

Hvg.hu: Mit szeretne a közel jövőben elérni?

K. L.: Nagyon sok jó szakember dolgozott már itt előttem. Számomra a csúcsot Kalla Kálmán jelenti, aki még Zwack Péter nagykövetsége idején vezette a konyháját. Igen magasra tette a mércét. S bár csak hét vagy nyolc hónapot töltött itt, de mind a Washington Post, mind a New York Times írt az ételeiről. A Washington Postot már „bevettem“, több oldalon cikkeztek rólunk illetve a konyhánkról. Voltam már egy helyi csatorna, a Chanel 9 reggeli főzőműsorában is, sőt, meghívtak az országos terjesztésű Fox 5 csatornára is. Meg fogom „csinálni“ a New York Times-ot is. Na és persze Obama elnök még nem járt nálunk, remélem, előbb vagy utóbb neki is főzhetek…

Molnár Kata Orsolya