Ha van valamilyen étel, amit igazán sikerült megutáltatni a boldogult szocializmusban menzákon felnőtt generációkkal – és ennek feledésére meglehetősen kevés volt az elmúlt húsz év – az a paradicsomos káposzta és a finomfőzelék. Nem arról van szó, hogy egy főzelék nem lehet finom. De ez a kettő olyan, a „vagon alján „ összesöpört, silány alapanyagokat kényszerített a közfazékba, melyeket hiába szerettünk külön-külön, enyhén szólva is, gasztronómiai melléfogássá váltak. Mielőtt bárki rám fogná, hogy lenézem a magyar konyha legeredetibb ételeit, a főzelékeket, megjegyzem, hogy semmi kifogásom a háziasan készült kapros tökfőzelék, a tárkonyos krumplifőzelék, a spenót, a szilveszteri lencse ellen. Sőt, a sárgaborsó főzelék lyoni hagymával egyenesen a kedvencem, a kelkáposzta főzelékkel sem lehet kikergetni a világból.

A paradicsommal sincs gondom, ha magyar, de legalábbis friss, nem a világ másik fertályáról ránk sózott termésből kerül a lecsóba. S a répa, a zöldborsó, a karalábé helyét sem vitatom a húslevesben. A káposzta ellen sem emelek kifogást, szeretem, ha savanyítják, ha káposztás tésztához használják és gond nélkül elfogyasztom ha leveleit töltelék köré csavarják s így főzik meg. Külön bejáratú véleményem szerint a legkevésbé főzeléknek alkalmas, de mindent a közért… Már ha tényleg paradicsommal ízesítik, és nem lejárt konzervvel… Nem is szólva a másik borzalomról, a paradicsomos krumpliról, mindannyiunk menzás rémálmáról, mert abban még a pityóka is gezarolos volt.

De nézzük, hogy is készül a paradicsomos káposzta – a legszerencsésebb esetben. A káposztafejet leöblítik, kettévágják, torzsáját kiemelik, leveleit vékony csíkokra vágják. Aztán vesznek egy fej hagymát meghámozzák. Ez azért fontos megjegyzés, mert a minapi celebes Vacsoracsata egyik szereplője a mosás után rögvest feldarabolta és az ételhez adta a hagymát. Szóval ne feledjük a hámozást. A leszűrt káposztát nagyobb edénybe öntik és annyi vízben, amennyi éppen ellepi, az egészben hagyott hagymával felteszik főni. Kissé megsózzák és puhára főzik. Jöhet a rántás: felforrósítják az olajat elkeverik a liszttel, és világosra pirítják. Lehúzzák a tűzről, hozzáadják a paradicsomlevet vagy a felhígított paradicsompürét, majd ezt az egész hagymától megfosztott káposztához szűrik és összeforralják.

Lévén, hogy ez így minden jóérzésű ember számára idáig ehetetlen lenne, sózzák, borsozzák, és a cukorral édesítik. Nem vagyok ellensége az izgalmas íz kombinációknak, és az íz kontraszt miatt csipetnyi cukrot olykor én is adok a sós ételekhez. A menzákon azonban  szó sem volt erről. A káposzta és a paradicsom sehogy sem került összhangba, ezért a són és a cukron kívül, bármit beletehettek, aligha sikerült emberi fogyasztásra alkalmas ételt összehozni. Rosszkedvünk fokozandó a meleg-konyhás étkezdéket még jól be is lepte a káposztafőzés semmi máshoz nem fogható illata. Leszögezhetjük tehát, hogy sajnos a paradicsom ez idáig alkalmatlannak bizonyult arra, hogy a magyar unikumnak számító főzelék használható, szeretnivaló alapanyaga lehessen a közétkeztetésben.

Igen ám, de mi a helyzet a finomfőzelékkel, hiszen nincs is benne paradicsom? Kérdezhetik joggal. Erre az a válaszom, hogy még közasztalnál soha nem ettem finomat! Lehet, ez a bajom a paradicsomos káposztával is?
Szóval, ránk férne egy kis reform.