A német ThyssenKrupp is érdeklődik a Dunaferr iránt

A ThyssenKrupp német acélipari konszern megkérte a Dunaferr magyar acélipari óriás megvételére kiírt pályázat anyagait, s Erwin Schneider a ThyssenKrupp Steel szóvivője úgy nyilatkozott a Financial Times Deutschland (FTD) című német lapnak, hogy "alapvetően érdekel bennünket a Dunaferr".

  • unknown unknown
A német ThyssenKrupp is érdeklődik a Dunaferr iránt
Az FTD az ÁPV Rt.-re hivatkozva kedden azt írta, hogy kilenc érdeklődő vitt el pályázati dokumentumokat, köztük az orosz Eurosteel, a brit-indiai LNM Holding és az osztrák Voestalpine. A kötelező érvényű vételi ajánlat leadásának határideje december 8.
Mint az FTD írta, a magyar állam megválik 79 százalékos részesedésétől. Az új tulajdonost 50 millió eurós tőkeinjekcióra kötelezik, s további 250 millió eurót kell a vállalat korszerűsítésébe befektetnie. Az új tulajdonosnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy nem változtat a foglalkoztatottak számán, ezen kívül a magyar állam az elkövetkezendő öt évben küldhet egy képviselőt a felügyelőtanácsba. A ThyssenKrupp papírjai a tőzsdén kezdeti veszteség után 0,49 százalékkal 12,21 euróra erősödtek. (MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.