APEH: több eva-bevétel, csökkent a nemfizetők száma

Az állami költségvetés 2003-ban összesen 16 milliárd forintos bevételt várt az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva), ehhez képest már az első két negyedévben beérkezett befizetések összege elérte a 20 milliárdot – jelentette be pénteki közleményében az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).

  • unknown unknown
APEH: több eva-bevétel, csökkent a nemfizetők száma
A második negyedévi befizetések elemzése során kiderült, hogy a bevételt realizáló vállalkozások aránya az első negyedévhez viszonyítva 45-ről 62 százalékra nőtt, és 29-ről 2 százalékra csökkent az eva-fizetésre kötelezett, ám azt elmulasztók aránya. Az evások - részben az APEH-ellenőrzések hatására - nagymértékben javuló jogkövetést, adófizetési készséget tanúsítottak - áll az adóhatóság közleményében.
Az evások ellenőrzése augusztus elején fejeződött be, a vizsgálatba bevont adózók 67 százaléka egyéni, 33 százaléka pedig társas vállalkozás volt, tükrözve a mulasztók vállalkozásforma szerinti megoszlásának arányát. Az APEH megállapította, hogy az adóelőleget nem fizető evások 55 százalékának nem keletkezett bevétele, következésképpen nem is kellett evát fizetnie. Az első fizetési határidő lejárta után az derült ki, hogy 9864 evás folyószámlájára nem történt eva-előleg könyvelés. Az APEH vezetése vizsgálatot rendelt el, amelynek során a mulasztók mintegy 10 százalékát ellenőrizték.
Azok, akik egyáltalán nem fizettek, azzal indokolták mulasztásukat, hogy nem tudtak erről a kötelezettségükről, a teljesítés módjáról vagy az eva összege nem érte el az ezer forintot illetve pénzügyi nehézségeik voltak. A revíziók mindenesetre rendkívül pozitív hatással jártak: az adózók többsége még a vizsgálat lezárása előtt pótolta mulasztását - mutat rá az adóhivatal közleménye. (MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.