Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A bankközi devizapiacon kedd reggel 7,42 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 35 bázisponttal erősebben hétfő délutáni helyzeténél. Az eurót reggel 261,40/70 forinton jegyezték a hétfő délutáni 262,30/50 forintos árfolyam után.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG.
Más törvényre is hasonló sors várhat.