szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gráf József szerint a Fidesz által benyújtott áfatörvény-javaslat, amely az élelmiszerek széles körére terjed ki, nem támogatható, mert nem jelöli meg a kieső bevételek forrását és megvalósítása több kárt okozna a magyar embereknek, mint amennyi hozadéka lenne.

Az agrárminiszter kedden közleményben szögezte le, hogy korábbi saját áfacsökkentési javaslatától függetlenül egyetért a pénzügyminiszter álláspontjával ebben a kérdésben. Gráf József tényleges álláspontja az, hogy a Fidesz által benyújtott áfatörvény-javaslat, amely az élelmiszerek széles körére terjed ki, nem támogatható - olvasható az agrártárca közleményében.
 
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a miniszter egy korábbi helyzetben tette javaslatát az áfacsökkentésre. A közlemény szerint a múlt év nyarán, amikor a magyar agráriumban az aszály miatt rendkívül súlyos helyzet alakult ki, és az élelmiszerárak intenzíven növekedtek, az agárminiszter az áremelkedések ellensúlyozására két termék - a tőkehúsok és a liszt - esetében azt indítványozta, hogy a kormány vegye fontolóra az áfa mérséklését. A kormány ezt a javaslatot nem támogatta, Gráf József pedig ezt tudomásul vette.
 
A közlemény kitér arra is: a magyar mezőgazdaság idei terméskilátásait látva várhatóan az élelmiszerárak növekedése az idén lényegesen alacsonyabb lesz, mint korábban.
 
Ebben a helyzetben, a betakarítás után, Gráf József - amint azt az országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén is jelezte -, szívesen vitat meg bárkivel ésszerű szakmai javaslatokat, ám nem lesz partner semmilyen politikai hangulatkeltéshez. 

 Ezzel a közlemény arra a Fidesz indítványra reagált, amelyben az ellenzéki pár elnöksége felhatalmazza a párt mezőgazdasági kabinetjének vezetőjét, Font Sándort, hogy kezdeményezzen tárgyalást Gráf József miniszterrel. Ezt Varga Mihály, a párt alelnöke kedden Budapesten, a párt elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón jelentette be. Hozzátéve: a felhatalmazás a találkozó kezdeményezése mellett arra is szól, hogy Font Sándor folytasson tárgyalást az alapvető élelmiszerek áfatartalmának csökkentési lehetőségéről.
 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Vállalkozás

Áfatervezéssel adót spórolhatunk

A cégek többsége az áfa területén még inkább csak a kockázatokat és terheket látja, holott körültekintő tervezéssel az áfázásban jelentős megtakarítások is elérhetőek. Az eredményességhez főként a szakmai ismeretek bővítése és a technikai háttér fejlesztése szükséges.

MTI Vállalkozás

Áfaemelési és adóamnesztia tervek

A 20 százalékos áfakulcs 2-3 százalékpontos megemelésével, illetve az önkéntes vagyonbevalláson alapuló adóamnesztiával teremtenének forrást a szocialisták az elsősorban a kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító járulékcsökkentéshez – értesült a Népszava.

MTI Gazdaság

VPOP: több száz millió forintos áfa-csalások

Több száz millió forintos adócsalásokat derített fel a vám- és pénzügyőrség gépkocsikat illetve műanyag alapanyagokat importáló cégeknél, amelyek a behozott áruk után nem fizették meg az általános forgalmi adót – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Hiába az ötszázalékos áfa, a lakások nem lesznek olcsóbbak

Hiába az ötszázalékos áfa, a lakások nem lesznek olcsóbbak

Karantén, maszkellenesség és halottak milliói: így pusztított száz éve a spanyolnátha

Karantén, maszkellenesség és halottak milliói: így pusztított száz éve a spanyolnátha

Virtuális térben indul a davosi konferencia

Virtuális térben indul a davosi konferencia