Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Augusztus elsejétől szinte bizonyos, hogy nem nullaszázalékos lesz a MasterCard-családba tartozó plasztikok esetében a belföldi bankkártyás fizetések után a banknak járó jutalék, az úgynevezett interchange-díj mértéke – mondta a Napi Gazdaságnak Gauder Milán, a kártyacég ügyfélkapcsolati igazgatója.
A kártyacég azután változtatja meg a jutalék mértékét, hogy a magyarországi bankkártya-kibocsátásban érintett pénzintézetek július végével felmondták az interchange-díjat szabályozó bankközi megállapodást – írja a napilap. Ilyen esetben a kártyatársaságok felelőssége meghatározni a bankközi jutalék mértékét.
Azokban az országokban, ahol szintén nincs belső megállapodás a díjakról ez az összeg eltérő lehet. Általánosságban a Maestro-plasztikok esetében 0,55, a MasterCard-kártyák esetében ez az érték átlagosan 0,9 százalék körül mozog. Ehhez képest is magasnak számít a Magyarországon mindeddig érvényben volt 1,2 százalékos szint - jegyzi meg a gazdasági lap.
A magyarországi díjra vonatkozó költségelemzéseket és tanulmányokat még most készítik, ezért az augusztus elejétől érvénybe lépő díjak valószínűleg nem lesznek véglegesek – mondta az ügyfélkapcsolati igazgató a Napi Gazdaságnak.
A lap szerint szakértők úgy vélik a MasterCard nem „nyugodhat” bele a nullaszázalékos belső interchange-díjba, mert így versenyhátrányba kerülne a nagy vetélytársával, a Visával szemben. Ha ugyanis a szabályozás sokáig fennmaradna, a kártyakibocsátó bankok szívesebben állnának ahhoz a kártyacéghez, amelyik legalább valamennyit fizet nekik ügyfeleik kártyahasználata után.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.