A holland állam lett az ING főrészvényese

A holland ING pénzügyi óriáscsoport megkapta a 10 milliárd eurót érő állami pénzügyi támogatást. Ezzel a holland állam lett az ING "fő részvényese" - írta a sajtó. Egymilliárd darab új részvény kerülhet az állam kezébe. Wouter Bos holland pénzügyminiszter mindazonáltal megemlítette: tesznek annak érdekében, hogy az ING idővel visszavásárolja a részvényeket.

  • MTI MTI
A holland állam lett az ING főrészvényese
A banknak a jelentős tőkeinjekcióra vonatkozó igényét összekapcsolják azzal, hogy az ING, valószínűleg első ízben fennállása óta, negyedéves veszteségről számol majd be. Arról azonban messze nincs szó, hogy akut fizetésképtelenségi állapot álljon elő a banknál.

Pénteken még 27 százalékot esett az ING részvény árfolyama, hétfőn viszont a kormányzati csomag bejelentése után 21 százalékkal emelkedett.

Az ING illetékese a múlt hét végén jelezte, hogy elérheti a fél milliárd eurót is a csoport harmadik negyedévi vesztesége, mert ingatlanok kapcsán leírásokat kellett végrehajtania, és rossz kölcsönei miatt 400 millió eurós tartalékot kell képeznie.

Az ING nem az első a holland pénzintézetek között, amelyik a mostani pénzügyi válság miatt pénzsegélyre szorul. Ismeretes, hogy egyik jelentős hazai vetélytársát, a Fortis bankot a holland államnak 20 milliárd eurós injekcióval kellett kisegítenie, felszínen tartania.