szerző:
MTI

Rontotta Ukrajna szuverén besorolásainak kilátását és bankjainak osztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service, a globális likviditási válság, valamint az ukrán makrogazdasági, pénzügyi és politikai kihívások együttes hatásaira hivatkozva. Közben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Kijevben tárgyal 14 milliárd dolláros készenléti hitelkeretről Ukrajna számára, stabilizációs céllal.

A nemzetközi hitelminősítő hétfői londoni bejelentése szerint Ukrajna jelenlegi, mélyen spekulatív "B1" szintű szuverén bel- és devizaadós-kockázati besorolásának kilátása az eddigi, felminősítést valószínűsítő pozitívról stabilra módosul. A Moody's megfogalmazása szerint ez azt jelenti, hogy az adósosztályzat 12-18 hónapon belüli javításának valószínűsége belátható időre elenyészett.

A cég emellett az eddigi - közepes befektetői ajánlású - "Baa1"-ről egyszerre három fokozattal "Ba1"-re, vagyis befektetési szint alá rontotta a helyi valutában vezetett betétek besorolási plafonját, arra hivatkozva, hogy az ukrán jegybank hat hónapra felfüggesztette a határidős lekötésű lakossági betétek idő előtti kivételét.

A kilátásrontás vonatkozik a "B2"-es deviza-bankbetéti besorolási plafonra, valamint a "Ba3"-as devizaadósi országplafonra, amely az Ukrajnában működő kereskedelmi adósok lehetséges legmagasabb osztályzata.

A Moody's szerint jóllehet az ukrán kormány pénzügyi mutatói jelenleg erősek, a globális piaci felfordulás fokozza a már meglévő sérülékenységeket. A helyi valuta ellen máris folyik a spekuláció, aminek kedvezőtlen hatása van az inflációra, az adósságszolgálatra és a bankok eszközminőségére, áll az elemzésben.

A nagy nemzetközi hitelminősítők az elmúlt napokban más kelet-európai országokra is negatív kilátás- és besorolás-módosítások sorát jelentették be.

Magyarország közepes befektetői "BBB plusz" adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings a múlt héten stabilról negatívra rontotta, a Standard & Poor's pedig negatív kihatású figyelőlistára helyezte.

A Fitch nem sokkal a pénteki magyar kilátásrontás után bejelentette, hogy Ukrajna hosszú futamú deviza- és beladósság-osztályzatát az addigi "BB mínusz"-ról egy fokozattal a már mélyen spekulatív "B plusz"-ra rontja, és az új besoroláson is fennhagyja a negatív kilátást.

Ugyanez a cég egy héttel korábban egyszerre mindhárom balti köztársaság szuverén adóskockázati besorolását visszaminősítette, ráadásul szintén úgy, hogy az új, rosszabb osztályzatokra is meghagyta a további leminősítést valószínűsítő negatív kilátást.

Észtország és Litvánia még így is az elsőrendű "A" sávban maradt, de Lettország rosszabbul járt: devizaadósságának besorolása az addig is csak közepes befektetői "BBB plusz"-ról "BBB"-re süllyedt. Ez - Bulgária és Románia hasonló osztályzatával együtt - a leggyengébb Fitch-besorolás az Európai Unión belül.

A Moody's Investors Service a múlt hónap végén Bulgária és Lettország adóskockázati osztályzatainak kilátását rontotta, az előbbiét pozitívról stabilra, az utóbbiét stabilról negatívra.

A Standard & Poor's szintén a múlt hónapban pozitívról stabilra rontotta Oroszország hosszú futamú - Magyarországéval egyező, "BBB plusz" - szuverén adósosztályzatának kilátását, arra hivatkozva, hogy mélyül az orosz piacot eluraló likviditási válság, és egyre bizonytalanabb, hogy a kormány erre milyen gazdaságpolitikai választ ad.

A Fitch Ratings már néhány héttel ezelőtt figyelmeztetést adott ki arról, hogy romlanak a felzárkózó Európa gazdasági és adóskockázati kilátásai, és árfolyamválsággal kísért kemény landolást sem lehet kizárni "valahol a térségben".

A Standard & Poor's londoni elemzői azt állapították meg a cég Kelet-Európáról rendezett múlt havi londoni szakszemináriumán, hogy leálltak a feltörekvő Európa adósminőségében 2000 óta érvényesült pozitív folyamatok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Izraeli drónok zuhantak Bejrútban a Hezbollah-központra

Izraeli drónok zuhantak Bejrútban a Hezbollah-központra

Egészségesek-e a kényelmi élelmiszerek? Egy új kutatás szerint attól is függ, honnan valók

Egészségesek-e a kényelmi élelmiszerek? Egy új kutatás szerint attól is függ, honnan valók

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Czeglédy Csaba leadta a képviselőjelölti ajánlásokat

Czeglédy Csaba leadta a képviselőjelölti ajánlásokat

John Walsh személyében republikánus kihívója is lesz Donald Trumpnak a 2020-as elnökválasztáson

John Walsh személyében republikánus kihívója is lesz Donald Trumpnak a 2020-as elnökválasztáson