Az unió által támogatott, 116 millió forintos projekt megvalósítása kereshetővé, kutathatóvá teszi azon gazdálkodó szervezetek adatait, amelyek valamiért "érdekesek a VPOP számára" - mondta a parancsnokhelyettes. Beszámolója szerint korábban a bonyolultabb eseteknél gyakran több hetet is igénybe vett az információk beszerzése. Az új kezelőfelületen a vámhatóság hivatalos forrásain túl az internetes keresők által biztosított információk is elérhetőek.
A jövőbeni tervekről szólva Vályi-Nagy Vilmos közölte: szeretnének minél több adatbázist bevonni a rendszer működésébe, s így nemcsak a saját munkájukat könnyítenék meg, hanem a társszervek és a más nemzetek vámhatóságainak információhoz juttatását is könnyebbé tennék.
Egységes adatbázist hozott létre a VPOP
Egységes adatbázist hozott létre a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), aminek köszönhetően jelentősen rövidül a bűncselekményekkel kapcsolatos információszerzés ideje - jelentette be Vályi-Nagy Vilmos, a VPOP ország parancsnokhelyettese kedden.
Hősiesen küzdött Haiti, de végül kikapott Skóciától
Nem bírt egymással Brazília és Marokkó
A 70 százalékos labdabirtoklás is kevés volt, 2–0-ra győztek az ausztrálok a törökök ellen
Az elillanó német varázst próbálnák kihasználni az afrikaiak és a történelem legkisebb vb-nemzete – bemutatjuk a foci-vb E csoportjának csapatait
Németország leiskolázná az újoncot, Japán a legnagyobb sztárja nélkül küzd Hollandia ellen
A texasi republikánusokat nem hozta lázba a foci-vb
Az angol válogatottnak tornádóveszély miatt kellett fedezékbe húzódnia
A foci-vb kabalafiguráinak öltözve razziáztak a perui rendőrök
Szorongás, teljesítménykényszer, szerhasználat – az új generációs függőségek vajon veszélyesebbek, mint az alkohol?
A szorongás, a teljesítménykényszer és az identitáskeresés új mintázatai ma már nemcsak a fiatalok életmódját, hanem a függőségekhez való viszonyukat is alapjaiban alakítják át.