szerző:
MTI

Ukrajna rossznak tartja az Oroszországgal kötött földgázügyletet, amely lehetővé tette az európai gázszállítások felújítását, de maradéktalanul betartja a szerződést, mondta a szerdai Financial Timesnak az ukrán elnök, aki szerint hazája nem lopott az Európának szánt orosz földgázból.

Viktor Juscsenko a londoni üzleti napilapnak kijelentette: Ukrajna nincs megelégedve a válság lezárására múlt héten hozott döntésekkel, „ez egy rossz alku”. Az államfő ugyanakkor „határozottan és világosan” kijelentette: Ukrajna a megállapodást olyan felelősségvállalásnak tekinti, amelyet nem fog megszegni. „Partnereinknek nincs többé okuk arra, hogy emiatt fájjon a fejük” – mondta.

Juscsenko közölte: nem hiszi, hogy az év eleji gázszállítási leállás károsította volna Ukrajna jó hírét, vagy az EU-hoz fűződő kapcsolatait. Véleménye szerint a gázválság inkább még további lendületet adott az integrációnak. Szerinte Európának közös földgázpolitikára, egységes gázrendszerre van szüksége, a termelőkre, a tranzitországokra és a fogyasztókra egyaránt vonatkozó szabályokkal és eljárási renddel.

Juscsenko elégedetlenségének adott hangot az orosz Gazprom által jövőre fizetendő, ezer köbméterenként és száz kilométerenként 2,50 dolláros tranzitdíjjal kapcsolatban, mondván: ez még mindig jóval elmarad a Csehországnak vagy Szlovákiának fizetett 4 dollártól, és a Németország által számlázott, 6 dollárt is elérő díjtól.

Visszautasította ugyanakkor azokat a feltételezéseket, hogy azért bírálná az ügyletet, mert védeni akarja a RosUkrEnergo érdekeit. A korábbi közvetítő céget, a RosUkrEnergót, a Gazprom és ukrán üzletemberek svájci bejegyzésű vegyesvállalatát az új megállapodás gyakorlatilag kiiktatta a gázkereskedelemből. Az államfő kijelentette, hogy az ukrán államnak és az ukrán állami gázipari cégnek „semmi köze ezekhez a közvetítőkhöz”.

Juscsenko bírálta Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt azokért az állításokért, hogy az ukrán kormányzati rendszeren belüli korrupció okozott zavart Kijev tárgyalási stratégiájában, és ez nehezítette a gázválság megoldását. Az ukrán politikus szerint Oroszországban nagyobb a korrupció, mint bárhol Európában. „Az orosz kormány vagy a Gazprom által gyártott mítoszok Ukrajna mint megbízható gázszállító partner lejáratását célozzák, az ukrán földgázrendszer feletti politikai és kereskedelmi ellenőrzés megszerzése érdekében” – mondta Viktor Juscsenko.

Az államfő az interjúban tagadta, hogy Ukrajnában Európának szánt orosz fölgázt szivattyúztak volna ki a rendszerből, mondván: Ukrajna „soha nem lopott, most sem lop, és nem is fog gázt lopni".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Barroso: a gáz úton van, de tanulságokat kell levonni

Az orosz fél újra megnyitotta a gázcsapot, az ukránok pedig lehetővé teszik a továbbítást - erősítette meg kedden Brüsszelben José Manuel Barroso - hozzátéve, hogy az Európai Uniónak tanulságokat kell levonnia a gázvitából.

MTI Gazdaság

A Roszukrenergo elvesztette gázközvetítő szerepét

A Roszukrenergo cég nemcsak az orosz-ukrán gázüzletben közvetítőként betöltött szerepét vesztette el, hanem a Gazprommal szembeni adósságát az orosz monopólium átadta a Naftogaznak, amely ennek fejében el akarja venni a Roszukrenergo ukrán tárolókban lévő gázát - jelentették az orosz gazdasági lapok csütörtökön.

MTI Gazdaság

A gázviszály lezárását óvatosan értékeli az orosz sajtó

Igen óvatosan értékelték az orosz-ukrán gázviszály lezárását jelentő, s remények szerint a jövendő hasonlókat elhárító kétoldalú megállapodást szerdán az orosz lapok. Az ellentmondó közléseket idézve rámutattak: nem tudni, végül mennyit fizet Ukrajna a gázért.

MTI Gazdaság

Medvegyev: Európában az orosz gáznak nincs komoly alternatívája

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese kedd délután azt mondta, hogy a Gazprom és az ukrán Naftogaz már kedden eléri a teljes kapacitást a gázszállításban, és az orosz hírügynökségek több európai országból jelentették már kedd délután a földgáz megérkeztét.

MTI Gazdaság

A cseppfolyós gáz miatt ment Gyurcsány Katarba

Katari energiahordozók magyar vásárlása, magyar élelmiszerek katari értékesítése és a felsőoktatási együttműködés volt a három fő téma szerdán Gyurcsány Ferenc magyar és Hamad Bin Dzsászim Bin Dzsábir Ál Száni katari miniszterelnök dohai tárgyalásán.

Nagyszerű új funkció jön a Chrome-ba, ezt minden netező imádni fogja

Nagyszerű új funkció jön a Chrome-ba, ezt minden netező imádni fogja

Balavány: Nagyapák, fiúk, turulok

Balavány: Nagyapák, fiúk, turulok

Másfél milliárd forinttal többe kerül a ciszterciek sportközpontja

Másfél milliárd forinttal többe kerül a ciszterciek sportközpontja

Most már biztos: jön az első, 108 megapixeles kamerával szerelt Samsung telefon

Most már biztos: jön az első, 108 megapixeles kamerával szerelt Samsung telefon

Elöl is van kipufogója ennek az 1546 lóerős izomautónak

Elöl is van kipufogója ennek az 1546 lóerős izomautónak

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól