IATA: tavaly 5 milliárd dollárt vesztett a világ repülési ipara

Tavaly 5 milliárd dollárt vesztett a világ repülési ipara, az utasszám-növekedés hanyatlása és a légi teherszállítási forgalom visszaesése miatt, közölte csütörtökön a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA), megerősítve saját decemberi előzetes becslését.

  • MTI MTI
IATA: tavaly 5 milliárd dollárt vesztett a világ repülési ipara
Tavaly a globális utasforgalom 1,6 százalékkal bővült csupán, a 2007-es 7,4 százaléktól alaposan elmaradva. A légi teherszállítás 4 százalékkal csökkent, a 2007-es 4,3 százalékos emelkedés helyett.

A légitársaságoknál az átlagos helykihasználtság 75,9 százalék volt tavaly, a 2007-es 77,3 százalék után. A légi teherszállítás volumene decemberben 22,6 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Giovanni Bisignani, az IATA igazgatója úgy véli, a légitársaságok túl sok fölös kapacitással küszködnek, miközben a kereslet gyorsan hanyatlik. Amíg a két oldal nem kerül egyensúlyba, addig a meredeken csökkenő üzemanyagárak sem lesznek képesek megmenteni a légiforgalmat a veszteségtől. Bisignani szerint az ágazatban szerkezeti változtatásokra van szükség, és a szabályozásokat is lazítani kellene, úgy, hogy azok ugyanúgy lehetővé tegyék a légitársaságok számára a globális tőkeforrásokhoz való hozzáférést, mint más ágazatokban.

A világ mintegy 240 légitársaságát képviselő IATA idén 2,5 milliárd dolláros veszteséget vár az ágazatban. A bevételeket globálisan 35 milliárd dollárral várják csökkenni az idén. Ez az előrejelzés hordónként 60 dolláros olajárral, a személyszállításban az utasszám 3 százalékos csökkenésével és a teherszállítás 5 százalékos visszaesésével számol.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.