Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Álmos a forintpiac, az euró árfolyama valamivel a tegnap délutáni szint fölött, 287 forint környékén mozgott szerda délben; az ambiciózus kormányfői bejelentésre a forintpiac nemigen reagált.
A közös európai pénz kurzusa a szerda reggeli, 286 forint körüli szintről a délelőtt folyamán emelkedett – 11 órakor néhány percig 288 forint felett is tartózkodott az árfolyam –, a déli harangszót 287 forintos kötésekkel nyugtázták a kereskedők a bankközi devizapiacon.
A hajnalban 218 forint környékéről induló dollárkurzust is megrántotta 11 órakor az euró hirtelen megugrása, de a 221,5 forintos szinten csak néhány percig egyensúlyozott a zöldhasú, délben 195,5 forintnál járt az árfolyam.
A svájci frank hasonlóan mozgott: reggel járt az árfolyam 189 alatt is, elkönyvelte a délelőtti kiugrást (191,8 forintig „száguldott”), délben 190,5 forint környékén mozgott.
Az egy-két héttel korábbi szintek fölött, de mind a zloty, mind a forint árfolyama stabilizálódni látszik – adott helyzetképet Ötvös Mihály, a Commerzbank devizakereskedője.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.