Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező hírek segítettek a forinton: a magyar fizetőeszköz jelentősen erősödött csütörtökön a dollárhoz, az euróhoz és a frankhoz képest is.
Jelentősen erősödött a magyar fizetőeszköz tegnap délután óta: míg az eurót szerdán az esti órákban is még 306 forint fölött jegyezték, csütörtök délelőtt végig a 299,6 és a 301,8-as sávban mozgott a kurzus, amely fél egykor 300,77-en állt. Bari Csaba a BudaCash vezető devizakereskedője elmondta: a forint piacán az elmúlt napokhoz képest jóval nyugodtabb hangulat uralkodik, s a mostani erősödés elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt egy napban több kedvező hír is napvilágot látott.
A szakember jelezte: a hét elején elsősorban a gyengülő zloty rántotta magával a forintot is, ma azonban a lengyel fizetőeszköz is erősödik. A forint erősödéséhez hozzájárult többek közt a lengyelek bejelentése, miszerint megkezdték az ERM-II átváltási mechanizmusba történő belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat az Európai Központi Bankkal, s kedvezően hatott az is, hogy a magyar miniszterelnök tegnap megkérte a jegybankelnököt és a pénzügyminisztert, hogy készítsenek elő alternatív eszközöket a forint gyengülésének megállítására – ezt ugyanis verbális intervencióként értékelte a piac.
Kedvezően fogadták emellett a Gyurcsány Ferenc által említett magyar euróbevezetési céldátumot is – amit egyébként megerősítettek azok a londoni híresztelések, amelyek szerint hazánk még az idén beléphet az ERM II-be, és vannak olyan piaci pletykák is, hogy a lengyelek nem várták meg az 5-ös euró/zloty árfolyamot az uniós pénzek átváltásával, azaz a lengyel kormány már beavatkozott.
Bari Csaba ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a forint gyengülő trendje a jelenlegi erősödés ellenére sem szakadt még meg. A szakember úgy véli erre csak 286 környéki euróárfolyamnál kerülne sor.
Olcsóbb lett ma a dollár is, a zöldhasút reggel még 240 forint fölött jegyezték, fél egy után néhány perccel azonban 236 alá is benézett az árfolyam, ami hétfő délelőtt óta a legalacsonyabb szint. A svájci frank mindeközben közeledik a 200-hoz: az alpesi deviza hajnalban még 205-nél járt, háromnegyed egy körül azonban 200,5-ig süllyedt a kurzus.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.