Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagyot erősödött a forint az euróhoz képest, a közös európai pénz kurzusa ma közel 12 forintos sávban mozgott.
Hatalmasat erősödéssel indította a hetet a forint, az euró például négy százalékkal, azaz mintegy 12 forinttal lett olcsóbb hétfőn. A közös európai pénzért a hajnali órákban még 304,5 forintot is kértek, háromnegyed háromkor azonban 292,7-nél állt a kurzus. Azóta némileg gyengült a magyar fizetőeszköz, az eurót azonban fél ötkor is jóval a hajnali alatt, 296 forinton jegyezték.
Kitört a forint?
Csépai Miklós, a Raiffeisen devizakereskedője elmondta, számos tényező befolyásolta ma az euró/forint árfolyamot, s többségük a forint erősödését okozta. A kurzus csökkenésének irányába hatottak a zloty körüli események, a kamatdöntés, valamint a három régiós jegybank közös nyilatkozata, amelyben jelezték, hogy szerintük fundamentálisan ezek az árfolyamok nem indokoltak, s ezért együttműködnek a helyi devizák védelmében. Pozitívan hatott emellett az is, hogy az Európai Központ Bank közölte: növelik az új uniós tagállamoknak nyújtott segítséget.
Csépai Miklós jelezte: a forint egy rövid időre kitört a gyengülő trendből, ezt követően azonban visszatért a csatornában. Épp ezért korai lenne még az öröm, amennyiben ugyanis az euró/forint kurzus 295 fölött zár, akár már holnap is elképzelhető egy jelentősebb gyengülés, azaz lehet, hogy a ma kora délutáni csak egy sikertelen kitörés volt. A szakember hozzátette: bár technikailag a számok ezt mutatják ugyanakkor meghatározó lehet a forint szempontjából a három jegybank közös tevékenysége.
A frank is olcsóbb
Jóval olcsóbb lett ma a svájci frank is. Az alpesi devizáért hajnalban még majd 204 forintot kértek, az árfolyam azonban kora délután járt 196,4-nél is, s háromnegyed ötkor is 200 alatt mozgott. Némileg erősödött a forint a dollárhoz képest is. A dollár/forint kurzus a 234-es szinten vágott neki a napnak, azonban járt 229 alatt is, s bár innen visszakapaszkodott 233 fölé, még háromnegyed ötkor is a reggeli érték alatt állt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.