IMF: nincs fizetésképtelenségi veszély Kelet-Közép-Európában

Nem áll fenn a fizetésképtelenség veszélye a globális pénzügyi válság által leginkább sújtott kelet-közép-európai országokban - jelentette ki Marek Belka, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának új vezetője hétfőn.

  • MTI MTI
IMF: nincs fizetésképtelenségi veszély Kelet-Közép-Európában

A szakértő szerint a fizetésképtelenség az utolsó fázis, még a nehéz költségvetési helyzetbe került országok esetében sincs veszélye annak, hogy nem tudják teljesíteni visszafizetéseiket.

A kelet-európai országok valutái az utóbbi időben erősen gyengültek az euróval szemben, miközben fokozódott a félelem, hogy a pénzügyi válság kiterjed és elmélyül, egy olyan méretű krízist okozva, amely az 1990-es évek végén az ázsiai államokat sújtotta.

Marek Belka - aki 2004-2005-ben lengyel miniszterelnök volt - kifejtette: az EU-nak meg kell erősítenie saját költségvetését, hogy támogatni tudja a bizonytalan helyzetű tagországokat, az euróövezeten kívül is. "Ennek kell az első védelmi vonalnak lenni" - szögezte le, s hozzátette, hogy az Európai Központi Banknak ezenkívül devizacsere-lehetőséget (swap line) kellene biztosítania az euróövezethez csatlakozni szándékozó államok számára.

Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa ugyancsak hétfőn Madridban kijelentette: szükségessé válhat, hogy az EU újabb kelet-közép-európai országokra terjessze ki a pénzügyi segítségnyújtást. Elemzők szerint Litvánia és Románia lehet a következő két ország, amelyiknek szüksége lesz az EU és az IMF támogatására.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.