Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A német gazdaság tavaly az utolsó negyedévben 2,1 százalékkal teljesített kevesebbet a megelőző negyedhez képest.
Éves összehasonlításban a GDP 2008 utolsó negyedében 1,7 százalékkal süllyedt – erősítette meg az előzetes adatokat a statisztikai hivatal. A kedvezőtlen alakuló külkereskedelem fogta vissza elsősorban a német gazdaságot és okozta az 1990 évi országegyesítés óta a legrosszabb negyedévet. Tavaly a harmadik negyedévben a GDP 0,5 százalékkal csökkent. A háztartások fogyasztása a negyedik negyedében 0,1 százalékkal, a tőkebefektetések 2,7 százalékkal, az export 7,3 százalékkal, az import 3,6 százalékkal csökkent.
A szakértők arra számítanak, hogy az idei első negyedévben is folytatódik a recesszió, változás pedig majd csak az év második felében történhet. Ez azonban csak stabilizálódást hozhat, élénkülésre legkorábban 2010-ben lehet számítani.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.