Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Németországi bor nyerte a Millennium Bora címet a Pest megyei Önkormányzat borversenyén, amelynek díjkiosztó ünnepségét szombaton tartották a Vármegyeházán. A Pest Megye Bora címért indulók között több kategóriában osztottak érmeket. A versenyen 41 termelő 81-féle nedűje szállt ringbe.
A legnagyobb magyar megye harmadik alkalommal hívta versenyre a közép-magyarországi bortermelőket, ám idén a Millennium Bora címért is zajlott a küzdelem, mert Pest megye idén ünnepli 1000 éves fennállását - mondta a díjátadón Szűcs Lajos, a Pest Megyei közgyűlés elnöke. Ezerévente egyszer adódik ilyen alkalom, így a szintén 1000 éves testvérmegyék – Fejér, Veszprém és Zala – termelői, valamint német, horvát és olasz borászok is a zsűri asztalára tettek egy-egy palack bort.
Szűcs Lajos szerint a szaktekintélyekből álló bírálóbizottságok elismeréssel nyilatkoztak a benevezett borokról. A kétszer 5 tagú szakmai, illetve a kétszer 7 tagú társadalmi zsűri mellett egy csúcszsűri is közreműködött a győztesek kiválasztásában – ez utóbbi elnöke Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia főtitkára, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője volt.
A zsűritagok a nemzetközi normák szerinti 100 pontos skálán osztályoztak – magyarázta Szűcs Lajos. A palackokat átláthatatlan fóliával borították be, az ezen lévő vonalkódok számítógépbe táplálása után indulhatott a kóstolás délelőtt 10 körül. Hogy ki milyen elismerést érdemel, az az adott pontok átlagának kiszámítását követően, délután 3 óra tájt derült ki. Pest megye borai közül az etyeki, ceglédi és Csepel szigeti termékek voltak a legfinomabbak. Idén a „fehérek” arattak - belőlük 50-félével neveztek a termelők, míg rozéból 17-féle, vörösborból 14-féle állt a képzeletbeli rajthoz.
A Millenium Bora címet a németországi Felsengartenkellerei Besigheim AG Reisling 2007 nevű bora érdemelte ki. A Pest Megye Bora kategóriában a legjobb rozénak, illetve a legjobb fehérbornak kijáró serleget is a Kökény és Fia Családi Borászat (Cegléd) kapta meg. A zsűri szerint a legjobb vörösbort Guttmann Vilmos dunakeszi termelő szállította. A társadalmi zsűri egy Zala megyei cég, a Cezar Winery Pezsgőgyártó Kft merlot-ját találta a legjobbnak. Számos arany- ezüst- és bronz érmet, illetve 32 oklevelet is átvehettek a borászok. Az úgynevezett „nagy arany” kategóriában nem hirdettek győztest.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.