Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ahogy az elemzők megjósolták: jelentős eséssel kezdte a BUX a mai napot.
A BÉT vezető indexe a nyitás után pár perccel 9880 pont alá zuhant, fél óra elteltével pedig 2,1 százalékos mínuszban, 9975,2 ponton állt.
Az OTP vaskos, 7,16 százalékos mínuszban kezdte a kereskedést (1490 forint), a Mol részvényárfolyama 1,7 százalékkal, 8745 forintra, a Magyar Telekomé 1,5 százalékkal, 539 forintra csökkent.
A gyógyszeripari papírok is az „árral” mozogtak: a Richter kurzusa 0,2 százalékos, az Egisé 0,5 százalékos gyengüléssel kezdte a március 2-i kereskedést (24 500, illetve 9850 forint).
Frankfurtban és Párizsban sem ígérnek rózsakertet az indexek: a nyitás után nem sokkal a DAX-30 és a CAC-40 egyaránt három százalék körüli mínuszban várta a szebb folytatást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.