EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Reggel erősödött, a kezdeti javulás után azonban gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama 307,50 forintra emelkedett kora délutánra. A dollárt kettőkor 243,50, a svájci frankot 207,50 forinton jegyezték.
Gondi István, a Raiffeisen vezető devizakereskedője kérdésünkre elmondta, hogy a piacon most nyugalom van, a szakember szerint azonban csupán idő kérdése, hogy az euró jegyzése 310 forint fölé lendüljön. Az új történelmi eurócsúcsot alátámasztja, hogy sem a világgazdaságból, sem pedig a magyar gazdaságból nem érkezett optimizmusra okot adó hír az elmúlt napokban. A régiós mentőcsomagok egyelőre inkább csak az elmélet szintjén fogalmazódtak meg Nyugat-Európában, amíg nincs igazán komoly baj, addig valószínűleg nem jönnek segíteni - tette hozzá.
A válság a szakember szerint elhúzódhat, ennek megfelelően tartósan be kell rendezkednünk a 300 fölött euróra. Hozzáteszi, hogy attól egyelőre nem kell tartani, hogy egy hirtelen kialakult pánikhangulatban 350-400-ig szaladna a jegyzés, egy hónapokig tartó lassú, de biztos forintgyengülés azonban benn van a pakliban.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.