Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A szociális partnerekkel már tartó egyeztetések után a parlament még tavasszal dönthet a hosszú távú változások irányáról, és július elsején megkezdődhet a mély és átfogó átalakítást szolgáló strukturális reformok megvalósítása - mondta Veres János pénzügyminiszter Nyíregyházán csütörtökön sajtótájékoztatón.
A szerkezetátalakítási program országgyűlési véglegesítését követően a tervek szerint az intézkedéseket három lépcsőben vezetik be, július 1-én, szeptember 1-én, majd 2010. január 1-én - közölte a pénzügyi tárca vezetője.
Hozzátette, az átalakítás irányában egyetértés van, a részleteken vitatkoznak még, arról, hogy mekkora kiadáscsökkentés lehet végrehajtani. Veres János úgy vélte, elérhető a megállapodás a szociális partnerekkel, s a reformlépésekkel az ország megerősödve kerül ki a válságból.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.