Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A BUX ismét 10 000 pont fölött zárta a kereskedést, miután az OTP több mint 7 százalékkal drágult. A blue chipek közül csak a Magyar Telekom gyengült.
A hétfő emelkedést hozott a Budapesti Értéktőzsdén, miután a befektetők a múlt hét pénteki száguldás után ismét nagy tételben vásárolták az OTP részvényeket. Az európai tőzsdei hangulat zárásra optimistává vált, a tengerentúlon azonban a kezdeti lelkesedés után lefordultak a vezető részvényindexek - a Dow kevéssel 5 után 0,1 százalékos veszteséggel állt.
Péntek után hétfőn is élen az OTP
A BUX végül ismét a lélektani határ fölött zárt, a mutató 1,4 százalékos pluszban, 10 020 ponton állapodott meg. A parketten elsősorban ismét az OTP-t keresték a befektetők, a papír a 15,5 milliárd forintos összforgalomból 11,3 milliárdot adott. A bankpapír árfolyama - azt követően, hogy pénteken több mint 12 százalékkal ugrott meg - 7,2 százalékkal 1630 forintra ment föl. A Mol 1,2 százalékkal 8700 forintra drágult, a Richter 24 200 forinton stagnált, a Magyar Telekom pedig 0,8 százalékkal 521 forintra esett.
Nyertes, vesztes
A nap nyertese a Forrás törzsrészvény volt, miután 14,6 százalékkal 963 forintra drágult. A vesztes címet az RFV szerezte meg, jegyzése 13,5 százalékkal 1200 forintra esett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.