Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden támogatásukról biztosították a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzalapjainak megkétszerezését, 500 milliárd dollárra, a nemzetközi gazdasági válság leküzdésének szolgálatában. Közös álláspontját a 27 tagú közösség a legnagyobb fejlett és feltörekvő országok (G20) pénzügyminisztereinek és központibank-elnökeinek március 13-14-én Londonban rendezendő tanácskozása elő terjeszti.
A miniszterek kiemelték annak fontosságát, hogy az emelés finanszírozási terheit tisztességesen osszák el az IMF tagjai között. Leszögezték, hogy az unió tagországai készek hozzájárulni a növeléshez.
Az EU szerint kulcsjelentőségű, hogy az IMF-nek megfelelő eszközei legyenek a válság miatt érintett országok támogatására.
Legutóbb az EU-tagok közül Románia jelezte, hogy a valutaalap segítségéért folyamodik. Az IMF az EU-tagországok közül Magyarországot és Lettországot is segítette már készenléti hitelkerettel a mostani válság miatt.
A keddi találkozón megerősítették azt az álláspontot is, hogy az EU egyelőre nem kívánja az állami kiadások további növelésével segíteni a gazdaságélénkítést. Az Egyesült Államok ilyen jellegű felhívást intézett a nemzetközi szereplőkhöz, de az unió már értésre adta, hogy egyelőre más eszközökkel kíván élni.
Több tagállam képviselője az ülésen felszólalt annak érdekében is, hogy a fő döntéshozatal szerepe maradjon meg az IMF-nél, és a válság ürügyén ne tevődjék át a G20-ra, amelyben csak néhány uniós tagállam kapott helyet. Leszögezték ugyanakkor, hogy támogatják a G20 munkáját.
Az uniós pénzügyminiszterek találkozója alatt száznál több környezetvédelmi aktivista megpróbálta elbarikádozni az ülésnek otthont adó brüsszeli épület bejáratait. A Greenpeace szervezet tagjai – köztük több magyar – a káros éghajlatváltozás elleni küzdelem nagyobb mértékű finanszírozását követelték, egyebek között a bankmentő programok rovására. A miniszterek más témák mellett előkészítették a jövő heti állam- és kormányfői találkozót is, amelyen kiemelten lesz szó energiatakarékossági és klímavédelmi lépésekről.
A belga rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, hogy megakadályozza az aktivisták erőszakos bejutását az épületbe. Több tüntető az épület környéki rácsokhoz láncolta magát.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.