Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az euró árfolyama szerdán délelőtt 300 forint alá süllyedt, miután a nemzetközi befektetői hangulat pozitívba váltott, és vélhetően az MNB is megjelent a piacon.
Erősödéssel kezdte a napot a forint, az euró árfolyama a lélektani 300 forintos határ alatt is járt. "A 305-ös tetőről elkezdtünk lefelé omlani, a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, így minden adott egy forinterősödéshez" – kommentálta a helyzetet Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank szakembere.
Szerinte az MNB vélhetően forintvevőként jelent meg a piacon, kihasználva a pozitív hangulatot. Ha így volt – ezt nem kell bejelentenie a jegybanknak –, akkor kiválóan időzítettek. Ha kitart a derűs hangulat az amerikai tőzsdéken, akkor akár további forinterősödés is jöhet, az azonban egyelőre világos, hogy a 300-as szint erős ellenállásnak számít - jegyezte meg.
Az eurót 300-301 forint közelében jegyezték tízkor, fél tizenkettő előtt viszont már 300 alatt tanyázott, a dollár árfolyama 235, a svájci franké 202 forint közelébe süllyedt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.