Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé bruttó hazai termék (GDP) negyedik negyedéves, részletes adatait. Az első becslések szerint a GDP 2008. IV. negyedévében – naptári hatás kiszűrésével – 2,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, az egész évben ugyancsak a naptári hatás kiszűrésével 0,3 százalékkal emelkedett éves bázison.
A bruttó hazai termék (GDP) 2008 harmadik negyedévében 0,8 százalékkal volt magasabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan kiigazított adatok alapján az előző negyedévhez viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. Az elemzők 1,6 százalékos GDP-növekedést vártak a harmadik negyedévre éves bázison.
A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 0,8 százalék volt éves bázison.Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.