Történelmi veszteség, 165 millió dolláros jutalom a vezetőknek

Az Amerikai International Group biztosítótársaság, amely e hónapban jelentette be negyedik negyedévi 61,7 milliárd dolláros veszteségét, dollártízmilliókat kitevő jutalmakat fizet ki vezetőinek. Az amerikai történelemnek ez volt a legnagyobb vállalati vesztesége.

  • MTI MTI
Történelmi veszteség, 165 millió dolláros jutalom a vezetőknek

Az AIG, amely 170 milliárd dollárral résesedik az adófizetők pénzéből az állami mentőakciók révén, 165 millió dolláros jutalmat oszt szét a korábban kötött szerződéseknek megfelelően. A bajokkal küszködő AIG ugyanakkor azt közölte az amerikai pénzügyminisztériummal, hogy a további kifizetéseket érintően mértékletességet fog tanúsítani.
 
Timothy Geithner pénzügyminiszter e héten találkozott Edward Liddy-val, az AIG elnökével és kérte fel a cégvezetőt, hogy tárgyalják újra az AIG-nél a jutalmak kifizetésének feltételeit, a miniszter ugyanis a jelenlegi kifizetéseket az adófizetői támogatás fényében elfogadhatatlannak tartja.
 
A vezetői jutalmakról még 2008 elején kötöttek megállapodásokat, ezeket az AIG-nek teljesítenie kell, különben pereskedéseknek nézne elébe - érvelt az AIG elnöke.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.