Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Reggel enyhén gyengült a forint, amely alulteljesít a régióhoz képest az elmúlt hetekben, alapvetően a szükséges kormányzati lépések hiánya miatt.
A nagyrészt a dollár gyengülésével összefüggő esti forinterősödésnek köszönhetően az éjszakát ismét a 297-es szint környékén töltötte az euróárfolyam. A magyar fizetőeszköz azonban reggel ismét gyengülni kezdett, s fél kilenc tájban már 301 környékén is megfordult a közös európai pénz kurzusa. A forint azóta irányt keres kilenc környékén visszatért 298 alá, fél 10 környékén azonban ismét a 300-at ostromolta.
Az elmúlt hetekben a forint egyértelműen alulteljesít a régiós devizákhoz képest, s sajnos nem is indokolatlanul – mondta Huszti Attila, a Cashline devizakereskedője. Szerinte a forint koronához, sőt zlotyhoz képest is gyenge teljesítményét alapvetően a teljes kormányzati tétlenség okozza, s amíg komoly lépések nem lesznek a kabinet részéről nem várható, hogy az euró árfolyama 290 alá kúszik. Rövidtávon bármerre mozdulhatunk, mehetünk kissé 300 alá, és fölé is, a piaci hangulat kedvezőtlenre fordulása esetén azonban nem elképzelhetetlen, hogy ismét 310-ig emelkedik a kurzus. Jó hír azonban, hogy némileg csökkent Magyarország súlya a nemzetközi sajtóban, korábban a hazánkról külföldön megjelenő hírek sem javítottak a piaci hangulaton.
A dollár árfolyama ma a szokottnál talán némileg szűkebb sávban mozog. A két hete még 250 fölött is járó árfolyam ma kis híján 220 alá is lecsúszott, fél 10-kor pedig 221,6 forintot kértek a zöldhasúért. A néhány héttel ezelőtti csúcsoktól messze mozog a frank árfolyama is: a svájci fizetőeszköz 193 forint alatt indította a napot, most pedig 194,3 forinton jegyzik.
Ecoline
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.