szerző:
MTI

Miközben a magánnyugdíjpénztárakhoz az előző évben 357,4 milliárd forint tagdíjbevétel folyt be, a befektetési tevékenységen közel 422 milliárd forintos veszteség mutatható ki - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) a pénteki Napi Gazdaságban ismertetett adataiból.

A kétségbeejtő veszteségek fényében legalábbis érdekes, hogy tavaly a vagyonkezelői díjak 6,6 százalékkal, a letétkezelési díjak pedig majdnem ötödükkel múlták felül a 2007-est. A magánkasszák portfóliója viszont egy év alatt alaposan átrendeződött. A részvények értéke - az árfolyamok intenzív esésének következtében - mintegy 15 százalékkal csökkent, közben pedig 152 milliárd forintnyi hazai állampapírtól szabadultak meg a kasszák. A részvények aránya az értékvesztés mellett is 9,6 százalékról 14 százalékra emelkedett, a választható portfólió bevezetésének köszönhetően.

Az önkéntes ágon 107,8 milliárd forintos tagdíjbevételre "csak" 83,6 milliárd befektetési veszteség jutott, amiben közrejátszhatott, hogy itt a részvények aránya 10-ről 7,4 százalékra esett. A válság hatására azonban (és ezek a számok még semmit sem mutatnak a kormányzat adókedvezményeket csökkentő terveiből) ebben a pénztártípusban elindulása óta először csökkent a tagok száma - az utolsó negyedévben 36 ezren léptek ki. Persze mindkét nyugdíjpénztári típusnál megindultak a kifizetések, de ilyen mértékű létszámfogyásra ez aligha ad magyarázatot - olvasható a Napi Gazdaságban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Egymilliós PSZÁF-bírság az ING Magánnyugdíjpénztárnak

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azért súlytotta bírsággal a magánpénztárat, mert megtévesztő hirdetést tett közzé saját illetve a vetélytárs pénztárak befektetési teljesítményéről – írja a Napi Gazdaság pénteki száma.

hvg.hu Tech

Elektronikus tagdíjbevallás a magánnyugdíjpénztáraknál

A magánnyugdíjpénztárak tagjai január 1-től az interneten keresztül elektronikus formában, minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva küldhetik be tagdíjbevallásukat. Ez az elektronikus adóbevallás és -számlázás lehetősége után a harmadik fontos állomása az elektronikus ügyintézésnek.

MTI Gazdaság

Magánnyugdíjpénztár: késedelmes jóváírás az egyéni számlákon

A magánnyugdíjpénztárak az eddig megszokottnál később írják jóvá a pénztártagok egyéni számláján a 2007. évi tagdíjakat és azok hozamait – hívja fel a figyelmet az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

48 szál gyertya helyett valami mással díszítették Snoop Dogg szülinapi ajándékát

48 szál gyertya helyett valami mással díszítették Snoop Dogg szülinapi ajándékát

Százával adják el a magánrepülőket, de a Brexit betehet az üzletnek

Százával adják el a magánrepülőket, de a Brexit betehet az üzletnek

Merészet lépett Emmanuel Macron, Orbán Viktor is megihatja a levét

Merészet lépett Emmanuel Macron, Orbán Viktor is megihatja a levét

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

Sok a kontár szaki egy új felmérés szerint

Sok a kontár szaki egy új felmérés szerint

Döntöttek: Pikó is marad polgármester

Döntöttek: Pikó is marad polgármester